
Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Egy 40 éves egyesült államokbeli arizonai nő, Taylor Renee Roediger rácsok mögött van, miután lelőtte volt szobatársát egy bizarr szerelmi háromszögben – közölte a lawandcrime.
Az eset március 30-án történt a tettes házában, ahová az áldozat késő este érkezett és ittasan megpróbálta újra felvenni a kapcsolatot volt barátjával, aki ekkor már a vádlott párja volt.
A gyilkos ezt látta a biztonsági kamera felvételén, ezért megjelent, és megkérte a volt szobatársát, hogy menjen el. A két nő emiatt összeveszett, ezért a tettes inkább elment sétálni, abban bízva, hogy mire visszatér, a hívatlan vendég távozik.
Ám nem, hogy nem távozott, mire visszaért már meztelenül volt a nő, így a veszekedésből hamar dulakodás lett. Az ittas sértett a fürdőszobába ment, miközben azt kibálta: „Csak lőj le!”
Az elkövető ekkor fegyvert vett magához, és a falon keresztül, a hang irányába leadott egy lövést, ami eltalálta a volt szobatárs felsőtestét. A nő a bejárati ajtó közelében összeesett, és meghalt.
A vádlott később azt mondta, nem akarta megölni ismerősét, csak megijeszteni. A lövés után elmenekült, a fegyvert elásta egy szomszéd virágládájában, majd egy lakókocsiban bújt el, ahol a rendőrök rövid időn belül elfogták.
Jelenleg a Maricopa megyei börtönben tartják fogva.
Nyitókép: Maricopa megyei seriffhivatal

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser