
Szürke farkasokat pusztított három borsodi férfi, a maradványokra is rábukkantak - Fotók
Az állatok természetvédelmi értéke egyedenként 250 ezer forint.
Tenyek.hu 2024. február 01., csütörtök 16:52
Szürke farkasokat pusztítása miatt nyomozott a rendőrség három borsodi férfi ellen. Kiderült, hogy a vadászok évek óta rendszeresen, illegálisan lövik ki a fokozottan védett állatokat, amelyeknek természetvédelmi értéke egyedenként 250 ezer forint – közölte csütörtökön a police.hu.
A nyomozók megállapították, hogy a természetkárosítással egy 33 és egy 49 éves putnoki, valamint egy 43 éves edelényi vadász gyanúsítható, akik tisztában voltak azzal, hogy tilos a védett ragadozók pusztítása. Mindhárman évek óta vadásznak, különböző vadásztársaságok tagjai.
A rendőrség az eljárás során a pusztítás körülményei mellet a megölt állatok maradványait, a tárgyak megszerzésének és birtoklásának körülményeit is vizsgálja. Ennek keretében a Nemzeti Nyomozó Iroda múlt szerdán összehangolt akcióban elfogta a három férfit, és házkutatást tartottak a hozzájuk köthető lakásokban. Ebben már a TEK műveleti egységére is szükség volt, mivel a három férfinek engedéllyel tartott vadászfegyverei voltak.
A Putnokon, Felsőnyárádon és Edelényben tartott kutatások során a nyomozók több tárgyi bizonyítékot találtak, köztük elejtett farkasok koponyáját, fogazatát, valamint elpusztított állatokat tartalmazó elektronikus adatokat. Ezeket, valamint mindhárom férfi engedéllyel tartott vadászfegyvereit és lőszereit is lefoglalták. Az elejtett állatok tetemeit szakértő vizsgálja.
A három borsodi férfit – előállításukat követően – a környezeti bűnözés ellen fellépő nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Jelenleg mindegyikük szabadlábon védekezik. A nyomozás tovább folytatódik, és nem kizárt további személyek büntetőjogi felelősségre vonása sem. Így a rendőrség szerint a gyanúsítotti kör a jövőben bővülhet.
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen





