
Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben
Egy férfi a gloucesteri kórház sürgősségi osztályára egy felettébb különös panasszal érkezett. Beszorult a fenekébe egy második világháborús, légierő által alkalmazott lövedék, amit ő maga nem tudott már kiszedni, és komoly fájdalmai voltak.
Az 57 milliméteres páncéltörő acél lövedék robbanószert is tartalmazott, ezért tűzszerészeket kellett hívni. A páciens azt mondta, hogy éppen a lakásában pakolászott, amikor letette a lövedéket a földre, elcsúszott majd pont ráesett, ami beékelődött a kellemetlen helyre.

A kórház szóvivője azt nyilatkozta, hogy minden szükséges óvintézkedést megtettek, senki élete nem volt veszélyben. Egy másik forrás a The Sunnak pedig azt mondta, hogy „ez gyakorlatilag csak egy méretes fémdarab volt, senki élete nem volt veszélyben, legalábbis senki másé….”
Végül a lövedéket sikerült eltávolítania a kórház dolgozóinak, és mindenki biztonságban megúszta a furcsa esetet – írja a Daily Mail.
Fotók: Illusztráció/police.hu

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval