
Szerdán kormányülés lesz, kezdődik a Washingtonban kötött megállapodások végrehajtása
Szilágyi Péter a külhoni magyar joghallgatóknak magyarországi képzést is biztosító, 2012-ben indult Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj idei ösztöndíjasait köszöntve a program céljának nevezte, hogy jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam jogrendszerének szaknyelvét egyaránt ismerő jogászokkal rendelkezzen a külhoni magyar közösség. Eddig több mint kétszáz hallgató vehetett részt a programban az egész Kárpát-medencéből - ismertette.
A kormánypárti politikus beszámolt arról, vannak olyan külhoni régiók, ahol a nemzetiségi jogok tekintetében "viszonylag jól állunk", ugyanakkor olyanok is, mint Kárpátalja, ahol elveszik az elmúlt évtizedekben megszerzett jogokat. Szilágyi Péter egyebek mellett ezek között említette az anyanyelv-használathoz jogot.
A Dr. Szász Pál-ösztöndíj eredményeire térve jelezte: kialakult egy olyan generáció, amely érzékeny erre a témára, foglalkozik azzal és arra "szívből jövő feladatként tekint".
A helyettes államtitkár egyúttal méltatta a programban résztvevő Budapesti Ügyvédi Kamarával kialakult együttműködést.

Klenanc Miklós jogász a többi között arról beszélt, hogy az ügyvédi irodák részéről "nagyon komoly" a túljelentkezés a gyakornokok fogadására. Úgy vélte, hogy az ügyvédi szféra hasznot, potenciált lát a külhoni kollégákban.
Szilágyi Péter az MTI kérdésére elmondta, hogy az idén 30 joghallgató nyert el ösztöndíjat, 22-en Erdélyből, 6-an a Vajdaságból, egy-egy hallgató a Felvidékről és Ausztráliából érkezett.
A nemzetpolitikai államtitkárság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy az ösztöndíjat nappali tagozaton, szülőföldi felsőoktatási jogászképzésben résztvevő magyar nemzetiségű hallgatók nyerhetik el. Az ösztöndíjasok - az anyagi támogatás mellett - képzésben is részesülnek: nyári szakmai gyakorlatukat a Budapesti Ügyvédi Kamara által kijelölt neves budapesti ügyvédi irodánál töltik, ahol a gazdasági jog és a polgári jog területén bővíthetik ismereteiket, valamint építhetnek szakmai kapcsolatokat.
MTI/Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szerdán kormányülés lesz, kezdődik a Washingtonban kötött megállapodások végrehajtása

Újabb otthonok épülnek és válnak elérhetővé a Fix 3%-os hitellel

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

A brit és francia lapok szerint Orbán Viktor washingtoni útja sikertörténet

Nagy Márton: a bankok adójából a kisvállalatok adócsökkentését fogjuk fedezni

Menczer Tamás: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának

Hidvéghi: a nemzeti konzultáció segít megvédeni a rezsicsökkentést is Brüsszeltől és bábjaitól!

Eláraszthatják Magyarországot az amerikai beruházások az Orbán–Trump-találkozó után

Orbán Balázs: Annak épp az ellenkezője igaz, mint amit Szent-Iványi István állít

Szentkirályi: az amerikai-magyar csúcstalálkozó eredményei önmagukért beszélnek

Politikai elemző: Az amerikai pénzügyi rendszer ott áll a magyar mögött, ami megvédheti a forintot a spekulációs támadásoktól

„Aranykor” – Hankó Balázs szerint a magyar–amerikai viszony csúcsponton van