Szijjártó Péter: Két stratégiai területen is komoly előrelépés előtt áll a magyar-azeri együttműködés

A magyar-azeri együttműködés két stratégiai területen is komoly előrelépés előtt áll: egyrészt még idén megindulhat a földgázszállítás Azerbajdzsánból Magyarországra, másrészt megegyezés született arról, hogy magyar cégek is részt vesznek Hegyi-Karabah újjáépítésében - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A tárcavezető a magyar-azeri gazdasági együttműködési bizottság kilencedik ülése után hangsúlyozta, hogy "a veszélyek korában élünk, ezért felértékelődik a stabil és kiszámítható partnerségek, barátságok jelentősége", márpedig a két ország kapcsolata ekként jellemezhető, ráadásul két stratégiai területen is komoly előrelépések előtt áll az együttműködés.

Rámutatott, hogy jelentősen meg fog erősödni Azerbajdzsán szerepe hazánk energiabiztonságában. "A politikai megállapodást megkötöttük, a technikai és kereskedelmi feltételek pedig adottak ahhoz, hogy a gázszállítások még az idei esztendőben meginduljanak Azerbajdzsánból Magyarországra" - tudatta.

Kiemelte, hogy az év végéig mintegy 100 millió köbméternyi azeri földgázzal lehet kalkulálni, s politikai megállapodás született arról, hogy ezt követően hosszú távú szerződés keretében évente 1-2 milliárd köbméter nagyságrendű szállításra kerül majd sor.

Ehhez azonban még infrastrukturális fejlesztések kellenek - figyelmeztetett, hozzátéve, hogy szerinte ez "klasszikusan brüsszeli feladat".

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

"Hogyha az Európai Unió komolyan gondolja a földgázellátás diverzifikálását, az új források bevonását, akkor forrásokat kell adnia ahhoz, hogy a délkelet-európai infrastruktúrát fejlessze" - vélekedett.

Illetve jó alapnak nevezte az energetikai együttműködés fejlesztéséhez azt, hogy a Mol tulajdonosként is jelen van az azerbajdzsáni piacon, s a résztulajdonában lévő, ottani kőolajmezőből származik mára a vállalat termelésének mintegy 15 százaléka.

Szijjártó Péter az azeri munkaügyi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján ezután arról számolt be, hogy a felek közötti megállapodás értelmében magyar cégek is részt vesznek majd Hegyi-Karabah régiójának újjáépítésében a háborús pusztítást követően.

"A közlekedési infrastruktúra, az egészségügyi ellátás, a közszolgáltatások, az intézmények felépítése tekintetében létrejött magyar vállalatoknak az a csoportja, amely készen áll arra, hogy a karabahi újjáépítésben és helyreállításban részt vegyen" - közölte.

A miniszter az ukrajnai háborúra is kitért, és leszögezte, hogy Magyarország és Azerbajdzsán is érdekelt a mielőbbi béketeremtésben, ugyanis mindkét országot súlyosan érintik a fegyveres konfliktus negatív hatásai.

"Szorgalmazzuk, hogy a nemzetközi közösség a háborús lépések helyett végre arra koncentráljon, hogy létrejöjjön az azonnali tűzszünet és béketárgyalások induljanak" - jelentette ki.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

"Minden egyes nap, amit háborúban töltünk, minden egyes nap, ami háborúval telik Ukrajnában, újabb halálos áldozatokat követel" - fogalmazott. Majd rámutatott: "a rendkívül magas energiaárak, a háborús infláció, az élelmiszerellátási nehézségek gyakorlatilag az egész világon komoly kihívások elé állítják az országokat és a nemzeteket".

"Ebben a helyzetben európai uniós tagországként azt várnánk el Brüsszeltől, hogy segítséget nyújtson, azonban segítség helyett csak szankciókat kapunk, és egyes tagországok még azt is szorgalmazzák, hogy az energiaellátás területén vezessen be az Európai Unió szankciókat" - mondta.

"Mi ez ellen természetesen küzdünk, hiszen Magyarország számára az energiaellátás biztonsága a legfontosabb kérdés" - tette hozzá.

Szijjártó Péter a hétfői minszki látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy ott a tűzszünet kihirdetésére és a béketárgyalások megkezdésére vonatkozó üzenetet közvetítette.

"Ezt mondtam el belarusz partnereimnek, és arra kértem őket, mint ahogyan a nemzetközi közösség minden tagját is arra kérjük, hogy ne tegyenek háborús lépéseket, olyan lépéseket, amelyek a háború időbeli elhúzódásához vagy adott esetben földrajzi kiterjedéséhez vezethetnek" - húzta alá.

"Látom, hogy azért a fantázia szárnyal a sajtó egy bizonyos részében, és azt is látom, hogy a Flightradar oldal iránti rajongás is megvan, és alapvetően ezzel nincsen probléma, de én őszinte ember vagyok, én ha az oroszokkal akarok tárgyalni, akkor elmegyek Moszkvába" - jelentette ki.

"Ha én akarok tárgyalni az oroszokkal, akkor elmegyek Moszkvába, és arról beszámolok. Nekem nincs szükségem arra, hogy Minszkben ürgebőrbe varrva bújtatottan tárgyaljak az oroszokkal" - mondta.

"Sem én, sem a delegációm egyetlen tagja a belarusz tárgyalópartnereken kívül senkivel nem tárgyalt" - szögezte le.

MTI

2023. február 17. 14:12
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Elképesztő horrorkaravánt vettek videóra az M7-esen
Több horrorkaraván láttunk már, de ilyet még sosem.
Nyitrai Zsolt: akadálymentes a Voks 2025 online felülete
Akadálymentes a Voks 2025 online felülete, így a siketek és nagyothallók, valamint a látássérültek is elmondhatják v...
Mentőhelikopter sietett a kerti zöldhulladék égetéshez Hódmezővásárhelynél
Megsérült egy nő és egy férfi is, mindkettejüket kórházba szállították.
Megint egy ünneplő a tömegbe hajtott egy autós, többen megsérültek
Négy ember megsérült, ketten közülük súlyosan a délkelet-franciaországi Grenoble-ban, amikor egy autó a Paris Saint-...
Saját nagymamája molesztált egy 10 éves kisfiút Alsózsolcán
A nő hajnalban ment oda az alvó gyerek ágyához, lehúzta a nadrágját és molesztálni kezdte, amikor pedig ellenkezett,...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.