Szijjártó: Brüsszelben most próbálják eltüntetni az utolsó akadályt is a háború útjából

Brüsszel el akarja nyomni a békepárti erőket, s az utolsó akadályt is el akarják tüntetni a háború útjából azzal, hogy elhallgattatnák, illetve kizárnák Magyarországot a döntéshozatali folyamatokból - szögezte le a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető belga kollégája azon friss kijelentésére reagált, miszerint tovább kellene léptetni a hetes cikk szerinti jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben, így megfosztva hazánkat a szavazati jogától az Európai Unió Tanácsában.

Leszögezte: akik esetleg eddig kételkedtek az e heti európai parlamenti választás fontosságában, most meggyőződhetnek arról, hogy ilyen fontos döntés talán még nem is állt a magyar emberek előtt, mivel Brüsszelben eluralkodott a háborús őrület, a béke pártján állókat pedig el akarják hallgattatni. Brüsszelben ezzel most próbálják eltüntetni az utolsó akadályt is a háború útjából.

"Kapuzárási pánik van, hat nap van hátra az európai parlamenti választásokig, hat nap van hátra addig, hogy az emberek meghúzzák a vészféket a háborúpárti vonaton, amely jelenleg feltartóztathatatlannak tűnő módon robog végső állomása, a harmadik világháború felé" - figyelmeztetett.

"A vészféket június 9-én az európai emberek meghúzhatják, viszont jól látszik, hogy a hátralévő néhány napban is mindent megpróbálnak Brüsszelben elkövetni azért, hogy elhallgattassák mindazokat, akik a béke mellett, akik a háború ellen beszélnek" - vélekedett.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy most belga hivatali partnere tett ilyen lépést, aki próbálja elnémítani a béke hangját ezzel.

"Belgium külügyminisztere nem kevesebbet kezdeményez, mint hogy Magyarországot zárják ki az EU-s döntéshozatali folyamatokból, hogy mi, magyarok ne képviselhessük az álláspontunkat, mi, magyarok ne mondhassuk el a véleményünket arról, mit gondolunk a közös döntéseink következményeiről, hogy mi, magyarok ne mondhassuk el, hogy nem akarunk háborúba menni, hanem békét akarunk, hogy mi, magyarok ne mondhassuk el, hogy milyen háborús őrület van ma Európában, és hogy mi, magyarok ne mondhassuk el azt, hogy egyre közelebb van a harmadik világháború veszélye" - sorolta.

"Június 9-e jelentősége is megnőtt tehát. Június 9-én nagyon erős támogatásra, nagy győzelemre van szükségünk ahhoz, hogy a következő hetekben és hónapokban is ellen tudjunk állni a nyomásnak, hogy tudjuk képviselni erősen a béke hangját, fel tudjunk lépni a harmadik világháborús készülődés ellen itt, Európában" - fűzte hozzá.

A miniszter szavai szerint ez jól láthatóan nem tetszik a liberális mainstreamnek, Brüsszelnek, azonban a kormány nem fog engedni a nyomásnak, hamarosan át fogja venni az Európai Unió elnöki tisztségét, és ebben a pozícióban is mindent el fog követni a béke érdekében.

"De hogy sikeresek és eredményesek lehessünk, ahhoz kell egy nagy győzelem, egy mindent elsöprően nagy támogatás a magyar emberektől a június 9-i választáson" - húzta alá.

"Arra kérem önöket, hogy június 9-én mind legyenek ott, és tegyék világossá, hogy elfogadhatatlan az, hogy el akarják hallgattatni a béke utolsó hangját is Európában. Június 9-én a béke színe a narancs, a béke neve a Fidesz" - összegzett.

Hadja Lahbib, az EU soros elnökségét jelenleg betöltő Belgium külügyminisztere a Politico hírportálnak adott interjújában leszögezte, hogy Magyarország sorozatos vétói miatt tovább kellene léptetni a hetes cikk szerinti eljárást, amelynek eredményeképpen pedig megfoszthatnák a szavazati jogától hazánkat.

"Úgy gondolom, bátornak kell lennünk ahhoz, hogy döntést hozzunk, elmenjünk egészen a hetes cikkes eljárás végéig, aktiváljuk a hetes cikket teljes egészében, ami lehetővé tenné a vétójog megszüntetését" - tette hozzá a belga diplomácia vezetője.

MTI

2024. június 03. 13:11
„Komolyan megviselt, nagyon féltem! – megtámadták Miss Moodot
Az énekesnő a megrázó esetről közösségi oldalán számolt be.
Vasvári Vivien Instagramon üzent szerelmének, ennél boldogabb nem is lehetne
Meghitt fotókat osztott meg közösségi oldalán.
Zabszem lehetett a 6-oson kocsikázó sofőr tomporában, két sávon is megbénította a forgalmat
A férfi először fékezéssel akarta büntetni a mögötte haladó sofőrt, majd inkább drasztikusabb megoldást választott.
Erdőtűz tombol Athén határában
Két települést kiürítettek szerdán a hatóságok.
Sírva vallott édesanyjával való kapcsolatáról Tóth Gabi, elárulta, miért fajult idáig a dolog
 Az énekesnő könnyek között, kendőzetlenül vallott az elmúlt 1 évről.
Saját követőit is bírálták Magyar Pétert
Újabb felvételek kerültek nyilvánosságra Magyar Péter botrányos viselkedéséről. Egy belvárosi szórakozóhelyen péntek...
Vásárlókra lövöldözött a szupermarketnél
Hárman meghaltak, és 11-en megsérültek, amikor lövöldözés tört ki egy szupermarket előtt Arkansasben, az Egyesült Ál...
Fegyveresek törtek be a sztárfocistához
Fegyveres támadók törtek be Roberto Baggióhoz még csütörtökön, és úgy fejen ütötték egy pisztollyal, hogy a 90-es év...
Rengetegen szurkoltak Kempf Zozónak
Rengetegen voltak kíváncsiak a városi sportágak olimpiai kvalifikációs versenyére a Ludovika campuson, sokan szurkol...
Magyarországon is terjed a szamárköhögés
Szamárköhögése volt annak a járványügyi szakembernek, aki néhány napja betegen, maszk nélkül végzett ellenőrzést egy...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.