
Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket
A mindössze 22 hónapos kisfiú édesanyja idén januárban kezdett randevúzni a 32 éves Josh Tackettel, ettől kezdve pedig többször vett észre zúzódásokat és egyéb sérüléseket kisfia testén, de amikor ezek miatt kérdőre vonta párját, Josh mindig különböző kibúvókkal állt elő. Egyik alkalommal azt a mesét adta be párjának, hogy valami miatt elájult, ekkor esett rá a gyerekre, így keletkeztek rajta a sérülések, máskor pedig a kisfiú ügyetlenségére hivatkozott, mondván, leesett a lépcsőn.
Az anya múlt vasárnap lefektette aludni a kicsit, de három órával később nem tudta felébreszteni, így azonnal a közeli kórházba rohant vele, ahonnan állapota miatt hamar átszállították egy másik intézménybe, de ez sem volt elég. A kisfiú péntek reggel belehalt sérüléseibe.

Fotó: Lancaster County Jail
A férfi ellen korábban már fegyverkereskedelem miatt ült börtönben, a rendőrség akkor kezdte el ismét figyelni Josh-t, amikor egyik nap édesanyja fegyverrel a kezében hagyta el lakását. Az 58 éves Karen Vestecka később elmondta, tudomása volt a gyermekbántalmazással kapcsolatos szóbeszédekről, a fegyver eltűntetésével pedig fiát akarta védeni büntetett előélete miatt.
A rendőrség letartóztatta a férfit, az illetékes bíróság pedig gyermekbántalmazással vádolja Josh-t, aki tetteiért hamarosan bíróság előtt felel majd. Az édesanya másik három gyermekét állami gondozásba adták, míg az üggyel kapcsolatos nyomozás le nem zárul – írta meg a CrimeOnline.

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni