
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Mint arról korábban beszámoltunk,második gyermeküket várja Csiszár István felesége, az örömteli hírt a színész hétfőn jelentette be közösségi oldalán. A kis jövevény érkezését a szülők és első kislányuk, Valentina is nagyon várja már, a baba ugyanis a tervek szerint április végén születik majd meg.
A Sztárban Sztár leszek! második évadának győztese a csütörtöki Mokkában elárulta, hogy a baba nevét szeretnék a lehető legnagyobb titokban tartani, amit annyira komolyan vesznek, hogy még kislányuknak se mondták el. Valentinát ez viszont egyáltalán nem érdekli, minden nap ölelgeti anyukája pocakját, beszél a kicsihez és az is előfordul, hogy dalokat énekel neki. A testvéri szeretet viszont úgy tűnik, kettőjük között marad, Bettit ugyanis mindkét terhesség nagyon megviselte, így nem biztos tovább bővül a család.
Valentinánál is ugyanaz a diagnózis volt, mint az új jövevénynél, aminek az a csodálatos neve, hogy hyperemesis gravidarum, ami nem más, mint a vészes terhességi rosszullét. Nem arra kell gondolni, hogy az ember reggel felkel, rosszul van, hány és ennyi volt, hanem kórház, infúzió és három napos bent lét következik ilyenkor
– mesélte Csiszi hozzátéve, első gyermeküknél a 12. hét után hirtelen elmúltak a tünetek, a mostani várandósság viszont ebből a szempontból sokkal nehezebb.
A házasoknak mindenesetre már csak néhány hetet kell várniuk második kislányuk érkezésére, ezt az időszakot pedig a nehézségek ellenére is igyekeznek nagyon jól megélni. Bár sok esetben szüleik segítségére a távolság miatt nem tudnak számítani, a színész pedig nagyon sokat dolgozik, próbálja száz százalékig kivenni a részét a teendőkből és mindenben támogatni feleségét.

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert