Sörös üvegekkel támadt egy járókelőre két esztergomi férfi, már nem voltak szomjasok - videó

Az agresszív ivócimborák ellen a napokban emeltek vádat.

2022. november 18. 15:32

Az eset 2020. október 4-én történt, amikor két férfi az esztergom-kertvárosi söröző előtt együtt iszogattak, majd sörösüvegekkel dobáltak meg egy arra sétálót – derült ki a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hivatalos sajtóközleményéből.

Ezt követően az egyik ittas fél többször megütötte és megrúgta az áldozatot, miközben nekivetkőzött a támadásnak. A másik férfi pedig letört egy faágat, majd azzal ütlegelte a járókelő testét.

Ekkor arra érkezett egy autó, melynek sofőrje rákiabált az elkövetőkre, azonban a férfiak ezután is folytatták az esztergomi lakos bántalmazását. Ezért a kocsi vezetője magához vett egy asztallábat azért, hogy az áldozat védelmére kelljen.


Az indulatos férfiak egyike ekkor egy alkalommal a kezében lévő faággal a fejen ütötte őt, amitől a járókelő védelmére kelt férfi a földre került. Az erőszakos ivócimborák nem hagyták annyiban a dolgot, másikuk ököllel esett neki a bátor sofőrnek.

Az elsőként megtámadott sétáló lakos testszerte zúzódásokat, horzsolásokat szerzett, valamint eltörték az orsócsontját és a kézközépcsontját, melyek gyógytartama 8 hét.

Az ügyészség most a férfiak közügyektől való eltiltását és börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Újabb vérlázító átverés
Szó szerint ablakon kidobott pénz. 20-30, de akár 60 ezer forintot is kicsalnak a házaló cégek, amelyek újabb és úja...
Állandó életveszélyben
Egyedülálló teljesítményével az egész világot lenyűgözte a magyar delfinlány. Korok Fatima felnőtt fejjel ismerkedet...
Remegett, annyira bizonyítani akart
Megfelelési kényszere volt, remegett Gáspár Evelin keze főzés közben a Hal a tortán kulisszái mögött. Aztán jött a f...
Spórolásba kezdtek a sztárok is
Nem hajlandó tojást venni Bay Éva, Tücsi pedig megrögzötten kapcsolja le a lámpákat a lakásban. A hírességeket is el...
Gőzerővel dolgozik kisfia mellett is
Folyamatosan ingázik a színpad és a gyerekszoba között. Caramel ugyanis nemcsak, mint zenei rendező, hanem mint szín...
Ki költözne be egy gyilkos házába?
Vajon ki és mennyiért veszi meg azokat a házakat, amiknek padlójára vér tapad? Pándy András sorozatgyilkos otthona i...
Így él az ország táncoslábú kisembere
Furán néztek rá, negatív megjegyzéseket kapott, aztán mindenki azt találgatta, vajon hogyan állja majd meg a helyét ...
Szolgálat közben, barátnője háza előtt halt meg egy görbeházai rendőr, családja sokkos állapotba került
Dávid még csak 23 éves volt.
Megszólal a hercegné
Lady Diana a legféltettebb titkait is rábízta, II. Erzsébet királynőt pedig a barátjaként szerette Sarah Ferguson. A...
Fájdalmas múlt
Rengeteg titok övezi a Nagy Ő Beájának múltját. Ő viszont vállalta, hogy most az egyszer tiszta vizet önt a pohárba ...
A hatvan év körüli vezető megpróbált kikezdeni velem - ezért távozott a magyar sportolónő Olaszországból
A nap tippelője: Rudolf Gergely szerint az egyik nagy esélyes búcsúzik a vb-től
Futballóriások csatája: jön a drámák napja a katari vb-n
Hibák, amelyek miatt lemaradhat az álomállásról
Brutális döntést hozott a világ egyik legnagyobb aranykitermelő országa