
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutális állatkínzásról számoltak be a napokban a közösségi médiában, a történteket pedig megosztották egy zsámbéki csoportban is, mivel a horrorisztikus eset a szomszédos Pátyon történt.
Mint írták, március 21-én, szombaton hajnalban egy férfi kegyetlenül leütött egy felé ballagó kutyát az erdőben. A szelíd eb nem volt pórázon, de csak barátkozni ment oda a járókelőkhöz. Néhány méterre álló gazdája hiába kiabált, hogy az állat nem bánt senkit, a támadót ez nem érdekelte, és egy hatalmas doronggal szétverte a négylábú fejét, majd feleségével odébbállt.

A 14 éves Henna az ütéstől azonnal összeesett, szilánkosra tört a homlokcsontja, és csontszilánk került az agyába, illetve az orrüregébe is.
A vizslát azóta kiengedték a kórházból, gazdái bizakodóak a felépülését illetően, bát tudják, hogy akár szepszis vagy epilepsziás roham is felléphet kedvencüknél az elkövetkező időszakban.
A helyiek egy emberként háborodtak fel a történtek miatt, keresetlen szavakat intéztek az állatkínzóhoz a közösségi oldalakon, és remélik, minél előbb elnyeri méltó büntetését.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen