
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Összeszurkálta édesanyját egy 67 éves férfi Nyíregyházán szombaton hajnalban – írta közleményében a police.hu.
Az áldozat tiltotta a vele egy háztartásban élő fiának, hogy alkoholt fogyasszon, éppen ezért ő kezelte a férfi nyugdíját is, ami gyakori vitákat szült köztük. Utoljára pénteken kért pénzt az idős asszonytól a későbbi gyilkos, és mivel nem kapott, eldöntötte, hogy végez az anyjával.
F. M. éjjel a konyhából elvett egy kést, majd bement az asszony szobájába, álmában többször megszúrta, majd magára hagyta. Az elkövető reggel felhívta a testvéreit, hogy közölje anyjuk halálhírét, de annak részleteiről nem tett említést. Az egyik testvér értesítette végül a hatóságot az idős nő haláláról.
A rendőrök F. M.-et a helyszínen elfogták, ezt követően emberölés megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Nyitókép: police.hu

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén