Sok kormánykritikus is rezsicsökkentés-párti

Tízből heten elégedettek a kormány lakossági rezsiköltségekkel kapcsolatos intézkedéseivel.

Tízből heten (68 százalék) elégedettek a kormány lakossági rezsiköltségekkel kapcsolatos intézkedéseivel – derül ki a Társadalomkutató felméréséből. A kormánykritikusok egyharmada (32 százalék) is rezsicsökkentés-párti. A teljes népességen belül nincs egy olyan reprezentativitást biztosító társadalmi csoport sem, ahol ne lenne többségi támogatottsága az energiaárak hatósági árszabályozásának. 

A 2021-es év Európa-szerte drasztikus áremelkedést hozott. Sokhelyütt öt-nyolcszorosára drágult a villamosenergia és a gáz ára, ezzel jelentősen terhelve a családokat és a vállalkozásokat. A magyar lakosságot azonban a 2013-ban bevezetett hatósági árrögzítés (köznapi nevén: rezsicsökkentés) miatt továbbra sem terheli az energiaválság. A Nyugat-Európában szűnni nem látszó energiakrízis apropójából a Társadalomkutató kutatást végzett, hogy a magyarok hogyan ítélik meg a rezsicsökkentést.

 

A Társadalomkutató januári kutatása alapján a magyar lakosság több mint kétharmada (68 százalék) „inkább elégedett” a rezsicsökkentéssel (23 százaléka nem elégedett). A politikai oldalak közötti megosztottság sem feltétlenül rajzolódik ki a kérdésben: a kormánykritikusok közel egyharmada (32 százalék) vélekedik pozitívan az energiaárakat szabályzó intézkedésről és csak kicsit több mint felük elégedetlen (54 százalék). A kormánnyal szimpatizálók közt tízből kilencen (89 százalék) elégedettek a programmal. Az ismeretlen pártpreferenciával rendelkezők 55 százaléka is elégedett (19 százalék elégedetlen), azaz teljesen nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés megszüntetésének ígéretével politikai tábor nem növelhető.

A kutatás adataiból az is kitűnik, hogy nincs egy olyan társadalmi csoport sem, ahol ne lenne abszolút többségi támogatottsága a rezsicsökkentésnek. Az összes korcsoportban, minden településtípuson, bármilyen iskolai végzettséggel rendelkezők között, az ország bármely pontján jócskán többségben élnek olyanok, akik elégedettek a hatóságilag szabályozott alacsony energiaárakkal.

A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült, az adatfelvételre 2022. január 4-6. között került sor. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba ±3,16 százalék.

 

Fotó: tarsadalomkutato.hu

2022. január 12. 17:04
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family