Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni

Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.

Egy ismeretlen férfi még április 14-én felhívott egy tatabányai intézményt, és a hívásfogadóval közölte, hogy „repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni!”, majd bontotta a vonalat. A rendőrök az épületet kiürítették, majd átvizsgálták, de robbanószert, robbantásra alkalmas eszközt nem találtak – közölte a rendőrség. Az egyenruhások ezzel egyidőben közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt indítottak büntetőeljárást.

Alig telt el pár nap, csütörtökön délelőtt is fenyegető telefonhívás érkezett a segélyhívóra. A hívó azt közölte, hogy két tatabányai intézmény és egy bevásárlóközpont közül, az egyikben bomba fog robbanni. A rendőrök ezúttal is kiürítették az épületeket, és ekkor sem találtak bombát. A büntetőeljárás ebben az esetben is megindult.

A nyomozók végül csütörtökön 19 óra 45 perckor Tatán fogtak el két férfit. Egy 44 éves tatai lakost tanúként hallgattak ki, míg a vele egy kocsiban ülő 45 éves mocsai férfit gyanúsítottként. Ellene közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetése miatt folyik a büntetőeljárás. A kihallgatását követően őt őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását. A 45 éves férfi ellen jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2025. április 18. 13:36
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...