
A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

A felnőttlakosság 67 százaléka egyetért azzal, hogy a magyar kormány védett üzemanyagárat vezetett be – derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. Felidézték: a magyar családok nemrégiben nehéz helyzetbe kerülhettek volna; amíg az iráni háború globális olajárrobbanást idézett elő, ami világszerte az üzemanyagárak drasztikus emelkedését vetíti előre, Magyarországnak szembe kellett azzal is néznie, hogy Ukrajna több mint egy hónapja nem indítja újra a regionális olajigények kétharmadát biztosító Barátság vezetéket, Horvátország pedig jelezte, hogy a kiegészítő, Adria-vezetéken nem hajlandó átengedni orosz szállítmányokat.

Azonnal lépett a magyar kormány
Az ellátást érintő kihívásokra a magyar kormány több intézkedéssel is reagált. A Barátság újraindításának érdekében – a társulási megállapodásban foglaltaknak megfelelően – az Európai Bizottsághoz fordult. Ukrajnával szemben válaszlépéseket hozott, korlátozta a gázolajexportot, blokkolta az EU 90 milliárd eurós hadikölcsönét és megakasztotta az új szankciós csomagot, hogy nyomást gyakoroljon az ukrán vezetésre. Az ellátás biztosítása érdekében felszabadította a stratégiai készletek egy részét. A hazai autósok költségeinek féken tartásáért pedig védett árat vezetett be.
A magyar rendszámmal rendelkező járművek tulajdonosai – magánszemélyek, vállalkozók és mezőgazdasági termelők –március 10-től a 95-ös benzinért literenként legfeljebb 595 forintot, a gázolajért pedig 615 forintot fizetnek.

A kutatásban arra is kitértek, hogy a védett ár jelentőségét jól mutatja, hogy a magyar felnőttlakosság elsöprő többsége már a bevezetést követő napokban értesült az intézkedésről, a válaszadók 94 százaléka hallott az állami beavatkozásról.
A védett ár már a bevezetéskor több mint 20 forintos kedvezményt biztosított a piaci árakhoz képest, de ami még fontosabb, megszüntette a tankolással járó jövőbeli költségek körüli bizonytalanságot, nem véletlen hát, hogy a védett árral a magyarok 67 százaléka egyetért – fűzték hozzá a Századvég friss kutatásában.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában

Várni kell a csobbanásra: szokatlan fordulat a hazai fürdők életében

Döbbenet a röszkei határátkelőn, elképesztő, mi lapult a hátizsákok mélyén

Videón a döbröközi holttest kiemelése, élettársa ölte meg

Késsel fenyegetőzött a nyíregyházi vonaton egy férfi