
Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Öngyilkossági kísérlethez riasztották a rendőröket kedd este Kaposváron, miután egy férfi ittas állapotban, öngyilkossági szándékkal ment el otthonról egy veszekedést követően - számolt be róla pénteken a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrök rövid időn belül megtalálták a férfit a Berzsenyi úti felüljáró külső peremén, ahol a mélybe akarta vetni magát.
Az egyenruhások megpróbálták szóval megnyugtatni a férfit, aki azonban labilis állapotban volt, és többször is kihajolt a korláton túl az úttest fölé kapaszkodva.
A kritikus helyzetben a rendőrök egy kedvező pillanatot kihasználva közbeléptek: egyikük a ruhájánál fogva megragadta a férfit, míg két társa a korláton keresztül a csuklóit fogta meg.
Az összehangolt fellépésnek köszönhetően végül sikerült biztonságba helyezniük. A helyszínre mentők is érkeztek.
Nyitókép: police.hu

Átszakította a szalagkorlátot, majd az árokban landolt az M3-ason

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson