
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Megrázó balesetet rögzített egy kamera kedden Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján, az Oktogonnál: egy autós a tilos jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, és elgázolt egy motorost. A felvételt a Budapesti Autósok Közössége egyik olvasója készítette, aki a helyszínen tartózkodott. Elmondása szerint a történtek elsőre nem voltak egyértelműek számára.
Én ott a helyszínen csak a csattanást hallottam, a motort már csak a földön láttam, az autót pedig hirtelen észre sem vettem. Csak később a felvételt visszanézve esett le, mi is történt pontosan
- nyilatkozta.
A videón látszik, hogy az autós figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpát, és a kereszteződésbe hajtott. A motoros ekkor már nem tudott reagálni, az ütközés elkerülhetetlen volt.
A videóban egy másik esetet is bemutatnak, amely a Szentendrei úton történt.
Motoros, miközben előzte a sort, a balra kanyarodó autós elé hajtott
- írta le a történteket egy szemtanú.
A két eset különböző helyszínen történt, de közös bennük, hogy egyetlen rossz döntés is elegendő volt ahhoz, hogy súlyos baleset alakuljon ki.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe