2026. május 02. szombat, Zsigmond
21°C Budapest

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás
Négy napig tartott az új "karrier".
2026. május 02., szombat 11:53
Vágólapra másolva!

Mindent ellopott a 18 éves Pest vármegyei csörögi fiatal, ami szembe jött vele – közölte a police.hu.

Mint kiderült, az elkövető április 13-án kezdte meg az ámokfutását, amikor megpillantott egy váci garázssor előtt egy elektromos rollert, amiben még a kulcs is benne volt, így nagyon könnyedén el tudta lopni.

A sikeren felbuzdulva másnap éjszaka egy teherautóból emelt el szerszámokat, valamint egy közeli lépcsőházból egy újabb elektromos rollert, és három pár cipőt is bezsákmányolt.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Elbódította a siker, ezért folytatta, amit elkezdett és április 15-én egy lakás előtt parkoló autót kötött el, amivel végül nekiment egy daruskocsinak, majd elfutott a helyszínről.

Egy napot pihent, majd újabb kocsit szemelt ki magának, amit a hatóságok a délelőtti órákban megtaláltak, majd egy bejelentés alapján a tettest is lekapcsolták.

Gyanúsítottként hallgatták ki B. Attilát lopás és jármű önkényes elvétele miatt, valamint őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

A nyitókép illusztráció: Shutterstock

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk