
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Egy férfi egy idősotthonokat is működtető helyi szociális központ igazgatója volt Szekszárdon, aki önállóan döntött az otthonokba való felvételről. A felvétel fizetési kötelezettséggel nem járt, a gondozottaknak havi térítési díjat kellett fizetni - derült ki a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség pénteki közleményéből.
2022-ben és 2023-ban azonban azoktól, akiknek hozzátartozói az otthonba történő felvétel előírásainak megfeleltek, az intézménybe való mielőbbi bekerülés érdekében jogtalan előnyt fogadott el.
Az irodájában találkozott a hozzátartozókkal, akik időskorú, megromlott egészségi állapotú rokonaikat szerették volna mielőbb az intézményben elhelyezni. Ebből a célból egyikük 400.000 forintot, egy másik hozzátartozó 50.000 forintot, a harmadik pedig 100.000 forintot adott át az igazgatónak, aki elfogadta a pénzt, majd hamarosan felvette az idős embereket az otthonba.
A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat három rendbeli önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, őt 5 év börtönbüntetésre, 2.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A törvényszék a bűncselekményekből származó 550.000 forintra vagyonelkobzást rendelt el.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene felmentésért, továbbá eltérő minősítésért és enyhítésért.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a napokban sem a felmentést, sem az enyhítést nem tartotta indokoltnak, ezért az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen