
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
Varga Viktor a csütörtök reggeli Mokka vendége volt, ahol az árvíz okozta károkról és a benne lévő érzésekről beszélgetett a műsorvezetőkkel.
Az énekes házát pár héttel ezelőtt teljesen elöntötte a víz, ahová nemrégiben a reggeli műsor stábja is ellátogatott.
Akkor elárulta, hogy szomszédjának köszönheti az életét, ő volt az, aki felkeltette, amikor a víz betört a kertjébe. Mindössze egy órája volt kiüríteni a házat, az udvarukon csak csónakkal lehetett közlekedni.
A napokban a Duna végül visszatért a medrébe, így a ház falai ki tudtak száradni, jurtáját azonban szét kell szednie, mivel az még mindig tocsog a víztől.
Az énekest annyira megviselték a történtek, hogy az árvíz után egy síparadicsomban vigasztalódott.
A nézőknek azonban elárulta, hogy a havas kiruccanás sem segített neki a történések feldolgozásában, a katasztrófa óta ugyanis visszatérő rémálmok gyötrik.
Hiába akadna számos segítő kéz, makacssága és saját magával szembeni elvárásai, kihívásai miatt nem fogadja el azokat.
Csupán pár barátja az, akikkel közösen próbálják újra lakhatóvá varázsolni budakalászi otthonát.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás