Rekordrészvétel mellett győzött Donald Trump a dél-karolinai előválasztáson

Rekordrészvétel mellett Donald Trump korábbi elnök győzelmét hozta a Republikánus Párt előválasztása Dél-Karolina államban.

Az Egyesült Államok délkeleti államában tartott választáson a szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése alapján Donald Trump 59,79 százalékot, míg Nikki Haley, az állam korábbi kormányzója 39,52 százalékot ért el.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Donald Trump ezzel megszerezte az állam összes delegáltját az országos elnökjelölő konvencióra, ami azt jelenti, hogy közelebb került a hivatalos republikánus elnökjelöltséghez.

Dél-Karolina államban összesen mintegy 750 ezer szavazatot adtak le az előválasztáson résztvevők, ami az előválasztások rendszerének bevezetése, 1980 óta a legnagyobb részvételt jelenti. 2016-ban 530 ezer, 2012-ben pedig 603 ezer szavazó élt az előválasztás jogával a republikánusok körében.

Donald Trump dél-karolinai választási központjában, Columbiában szombat este támogatói előtt úgy fogalmazott, hogy "15 percig ünnepelhetünk, de utána vissza kell térni a munkához", amivel utalt a következő másfél hét folytatódó előválasztási folyamatára.

A volt elnök ellenfelével, Nikki Haley-vel kapcsolatban egy szombat esti másik nyilatkozatban úgy fogalmazott, nem nagyon figyeli őt, és "abban sem biztos, hogy igazán versenyben van még".

Hozzátette, hogy már Joe Biden hivatalban lévő elnök legyőzésére összpontosít.


Nikki Haley a saját államában elszenvedett veresége ellenére megerősítette, hogy folytatja kampányát, és ott lesz a következő előválasztásokon is. Választási eredményváró-gyűlésén Charlestonban azt hangoztatta, hogy "Amerika szétesik, ha a rossz választást hozzuk", hozzátette, hogy a republikánusoknak le kell győzniük Joe Bident novemberben, de ezt - véleménye szerint - Donald Trump nem képes elérni.

Donald Trump a januárban kezdődött jelölési folyamatban mind a négy korábbi előválasztást megnyerte, Iowa, New Hampshire és Nevada államban, valamint az Amerikai Virgin-szigeteken. A következő előválasztást március 2-án Michigan államban tartják, majd március 3-án, a fővárosban Washingtonban, és március 5-én az úgynevezett szuperkedden az Egyesült Államok 15 államában döntenek a republikánusok az elnökjelölt személyéről.

A Republikánus Párt delegáltjai hivatalosan az országos elnökjelölő konvenciójukon, július közepén Milwaukee-ban véglegesítik majd a párt jelöltjét a novemberi 5-i elnökválasztásra.

A republikánus elnökjelölési szabályok alapján az jelöltség megszerzéséhez az előválasztásokon megszerzett delegálti szavazatok közül 1215 szavazatra van szükség. Donald Trump a dél-karolinai győzelmét követően, 5 előválasztás után 107 delegálti szavazattal rendelkezik, míg Nikki Haley 17-et szerzett meg eddig.

Forrás: MTI

2024. február 25. 15:59
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Megszűnik a csapadék, de sűrű köd képződik foltokban
időjárás-jelentés, 2025. április 18., péntek
Tények Plusz adás, 2025. április 18., péntek
CSAK AZ IGAZSÁG SZÁMÍT! - Nem érdekli őket a pénz, csakhogy megbűnhődjön a gyilkos. Megszólaltak Till Tamás szülei. ...
family
Nem adom fel!
Lemondott az életről, beletörődött abba, hogy belehal a túlsúlyba. Kiss Géza nemrég még mozdulni is alig tudott, 350...
family
Tények teljes adás, 2025. április 18., péntek
HORRORBALESET - Többször megpördült és a szántóföldre csapódott egy kocsi csütörtök délután Baranya vármegyében. Két...
Tomboló vihar tarolta le Soltvadkertet
Tornádó is lehetett a háttérben.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.