
Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Megsérült egy 15 éves lány hétfőn, miután kiesett egy mozgásban lévő buszból a 15A jelzésű országúton, a Beszterce-Naszód megyei Harina térségében, Romániában - tudatta a Maszol hétfőn.
A lány eszméleténél volt, ugyanakkor deréktáji fájdalmakra panaszkodott. Így a helyszínre érkező szakemberek a besztercei sürgősségi kórházba szállították további kivizsgálásra.
A Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Paul Rodilă elmondta:
az első vizsgálatok szerint a tinédzser egy kanyarban eshetett ki a jármű vészkijáratán keresztül.
A lány Felsőilosva községből származik, és egy bérelt busszal indult iskolai kirándulásra társaival. A járművet egy 44 éves, szintén felsőilosvai férfi vezette.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával büntetőeljárást indított, és folytatja a vizsgálatot annak érdekében, hogy megállapítsák a baleset pontos körülményeit.
Az autóbuszon összesen 60 diák és hat pedagógus utazott.
A hatóságok közlése szerint a kirándulás a történtek ellenére folytatódik.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Sokkoló hír a Közel-Keletről: Újra lezárták a Hormuzi-szorost

Ennyi volt: Kalapács alá kerül a hírhedt magángép, de ingatlanokat, jachtokat is elárvereznek

Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Elhallgatott egy ikonikus hang, megrendítő veszteség érte a zenei világot

UFO tematikájú szállodáért rajong a világ, fotókon a dizájnos "csészealj"

Munkahelyén szexelt, kirúgták az ápolónőt

Fagyasztóban tartotta halott anyját, így finanszírozta agglegény életét egy férfi

Vízbe fulladt egy ember a szlovén határon

Ráült a terhes feleségére és addig fojtogatta, amíg el nem ernyedt a nő teste

Óra közben elővett egy pisztolyt, lövöldözni kezdett egy diák Csapon

Kilenc órán át kínozta feleségét – ököllel ütötte, fojtogatta és késeket dobált felé

Nem kapta meg az előléptetést – megmérgezte kollégáját egy férfi