
Szükségállapot Disneyland közelében, tízezreket menekítettek ki - videóval

A tartományi fővárosban, Kvettában történt támadás áldozatai között katonák is vannak, és több mint 50 ember megsebesült - tette hozzá a tisztviselő az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
A robbanás következtében több vagon kisiklott, kettő pedig kigyulladt, és a közeli járművek is megrongálódtak. A források hozzátették, hogy a halottak és a sérültek között nők és gyermekek is voltak. A sérültek közül 57-et katonai kórházba, 25-öt pedig a kvettai polgári kórházba szállítottak.
A helyszínen készített felvételeken egy felhasadt, oldalára dőlt vagon látható, miközben emberek másznak a roncsok között túlélőket keresve.
Látható volt továbbá, ahogy a helyiek hordágyakon viszik el a véres áldozatokat a kisiklott vagonból, miközben fegyveres biztonsági erők felügyelik a területet.
A megkérdezett tisztviselő szerint a katonákat és családtagjaikat szállító vonat Kvetta és Pesavár között közlekedett. A vonat éppen áthaladt egy vasúti jelzőberendezésen Kvettában, "amikor egy jármű, amelyben pokolgépet rejtettek el, nekicsapódott az egyik vagonnak és hatalmas robbanást okozott" - magyarázta. Az ablakok betörtek, és a közelben parkoló járművek megsemmisültek a robbanás következtében.
Egy másik tisztviselő az AFP-nek elmondta, hogy a katonák a muzulmán áldozati ünnep, az Eid al-Adha megünneplésére készültek hazautazni.
Beludzsisztán Pakisztán legszegényebb és területét tekintve legnagyobb tartománya. Számos mutató tekintetében elmarad az ország többi részétől, különösen az oktatás, a foglalkoztatás és a gazdasági fejlődés terén. A beludzs szeparatisták azzal vádolják a pakisztáni kormányt, hogy kizsákmányolja a tartomány földgázkészleteit és bőséges ásványkincseit anélkül, hogy a helyi lakosság részesülne az azokból származó jövedelemből.

Szükségállapot Disneyland közelében, tízezreket menekítettek ki - videóval

Összeomlott egy épülő toronyház a Fülöp-szigeteken, többen a romok alatt rekedtek

Rendvédelmisek hatoltak be a lengyel államfő lakásába, riasztást kaptak

Lövések dördültek a Fehér Háznál, a támadót lelőtték

Eldugult WC miatt tört ki a horror: meggyilkolta nagynénjét a 29 éves férfi

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát