
Pakisztánban sokan meghaltak egy vonat elleni robbantásos merényletben

A Fülöp-szigeteken vasárnapra virradóra összeomlott egy építés alatt álló ház, a főváros, Manila északi részén, 19 embert tartanak nyilván eltűntként - közölte egy helyi tisztviselő, számolt be az MTI.
A katasztrófavédelmi szolgálat helyi idő szerint hajnali 3 óra körül kapott bejelentést arról, hogy egy építés alatt álló kilencemeletes betonépület összeomlott - tájékoztatott a városi információs szolgálat.
Jay Pelayo, a város szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az épület és az állványzat is összeomlott, és emberek rekedtek a munkaterületen.
Tizenkilencen dolgoznak ezen a területen, őket próbáljuk jelenleg megtalálni
- mondta a szóvivő. Hozzátette: nehezíti a mentési munkálatokat, hogy nagy betontömbök vannak a területen, és azok felemeléséhez speciális felszerelésre van szükség.
Az első jelentések szerint 24 embert mentettek ki a romok alól, valamint két embert egy szállodából, amelyet az épület összeomlása érintett.
Halálesetet nem jelentettek, a túlélők személyazonosságának megállapítása jelenleg is zajlik. Azt így még nem tudják, hogy a kimentettek között van-e a 19 ott dolgozó munkás.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

Pakisztánban sokan meghaltak egy vonat elleni robbantásos merényletben

Szükségállapot Disneyland közelében, tízezreket menekítettek ki - videóval

Rendvédelmisek hatoltak be a lengyel államfő lakásába, riasztást kaptak

Lövések dördültek a Fehér Háznál, a támadót lelőtték

Eldugult WC miatt tört ki a horror: meggyilkolta nagynénjét a 29 éves férfi

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát