
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Brutálisan bántalmazta barátnőjét egy guineai bevándorló a London szomszédságában lévő Hounslow-ban. A 28 éves férfi egy olyan szállodában élt párjával, amelyet a brit adófizetők pénzéből tartanak fenn – írta hétfőn a Daily Mail.
Mamadou Alion Diallo először 2024. október 23-án verte meg durván partnerét. Követelte tőle a telefonját, majd a testén és az arcán többször akkorát ütött, hogy az áldozat a földre esett. Ezután fojtogatni kezdte a nőt, aki másodpercekig nem kapott levegőt.
Az eset után a sértett nem tett feljelentést, de szakított a férfivel, aki 2025 januárjában ismét megjelent nála, hogy bántalmazza. A folyosón támadt rá exére, de a többi vendég meghallotta az áldozat sikoltozását, ezért rendőrt hívtak. A nő így is megsérült, zúzódásokat szenvedett, és orvosi ellátásra szorult. A férfit ekkor fogták el a rendőrök.
Kiderült, hogy a migráns már több országban is élt, mielőtt az Egyesült Királyság felé vette az irányt, és állítólag poszttraumás stressz szindrómában szenved, mióta gyerekkorában családtagjait megölték a nyugat-afrikai országban zajló politikai zavargások során. Bár Diallo tagadta, korábban már elítélték fojtogatás és testi sértés miatt.
A bíróság most 21 hónapos szabadságvesztést szabott ki rá, amelyet 18 hónapra felfüggesztett, és egy évre pártfogó felügyeletét rendelte el, illetve öt évre szóló távoltartási végzést a volt párjától.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott