
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik
Pintér Tibor színművész és Joó Balázs plébános a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a színművész arról mesélt, hogy felszenteltette a Nemzeti Lovasszínházat.
A férfiak jó barátságot ápolnak, így Tiborban nem is volt kérdés, hogy a különleges eseményre Balázst kérje fel. Az énekes mindig is nagyon spirituális ember volt és közel állt hozzá a kereszténység, éppen ezért nagy adománynak tartja, hogy 5 évvel ezelőtt Mórahalmon megismerkedtek egymással.
A színház igazgatója elárulta, hogy a szomszédunkban zajló háborús helyzetben és az az okozta kiszámíthatatlanságban egyfajta biztonságot, lelki támaszt nyújt számukra az, ha megvan szentelve a lovasszínház.
Joó Balázs plébános – akinek elmondása szerint ilyen jellegű felkérésben még nem volt része – beavatta a nézőket a rendkívüli esemény részleteibe és a felszentelés folyamatába is, melyre vízkeresztkor került sor.
„Kérjük a jó Isten áldását az épületre, de azon belül az emberekre is” – emelte ki az atya.
Úgy véli, az egyháznak ki kell lépnie a templom falain kívülre, éppen ezért évente 2000 otthont és családot szentel meg.
Tibor és társulata most már lelki biztonságban készülhetnek következő előadásaikra, melyek közül a májusban debütáló Herculest rendkívüli humor jellemzi majd.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint