
Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal
Király Linda múlt ősszel az egész ország szívébe betáncolta magát, a Dancing with the Stars alatt pedig bevallotta, végre sikerült megbékélnie önmagával és a múltját is elfogadta. Az énekesnő óriási változáson ment keresztül, amit most ismét megmutat a TV2 nézőinek. Ezúttal viszont nem táncosként, hanem nyomozóként láthatjuk majd, ugyanis a Mutasd a hangod! műsorában segít majd sztárvendégként társainak, valamint a játékosoknak. Linda bevallotta, hogy nagyon irigykedett testvérére, amiért ő szerepelt már egy korábbi epizódban.
Viktor azt mondta, hogy nagyon nehéz, tehát úgy készüljek, hogy sehogy sem fogok tudni készülni. Általában úgy éreztem, mint énekesnő, hogy valami rálátásom csak lesz, olyan szempontból, hogy hogyan formálják a hangokat, hogyan hajlítanak, az állkapcsuk hogyan mozog és hogy mozog-e a torkuk. Viszont Viktor azt mondta, „készülj fel Linda, mert fogalmad se lesz”
– vallotta be őszintén hozzátéve, jó barátnője, Radics Gigi is hasonlóképpen érez a szereplőkkel kapcsolatban.
Király Linda kitért arra is, hogy a hétköznapok során egyáltalán nem szokott playbackelni, azaz dalai alá tátogni. Számára ugyanis nagyon fontos, hogy a nézőknek átmenjenek azok az energiák, amiket szeretne közvetíteni, ezáltal viszont egyáltalán nincs rutinja a zene alá tátogásban.
Mutasd a hangod! vasárnap este 18.55-től a TV2-n!

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról