Orbán Viktor: Vonják vissza Brüsszelben a szankciókat!

Ukrajna és Oroszország háborúja már nem lokális, a szankciók változtatták globális gazdasági háborúvá - mondta a Magyar Nemzet szerda este megjelent írása szerint Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Balatonalmádiban, ahol arra kérte frakciója tagjait: mindent tegyenek meg azért, hogy Európa legkésőbb év végén visszavonja a szankciókat.

A lap információi szerint a kormányfő arról beszélt: ma már mindenki számára világos, hogy egy elhúzódó háborúra kell számítanunk, arra kell készülni, hogy ez a háború a szomszédunkban folytatódni fog idén és jövőre is. A miniszterelnök szerint éppen ezért minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, ezért hozták létre honvédelmi alapot. A katonákat visszavonták a határok védelméről, létrehozták a határvadász alakulatokat - sorolta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy több katonára van szükség és az ország védelmére kell készülniük.

Orbán Viktor értékelése szerint a háború aggasztja az embereket, követik az eseményeit, de ami közvetlenül érinti a családokat, az jelenleg az infláció - írta a lap. Hozzátették: a miniszterelnök tisztázta: a választások előtt azt gondolták, hogy tervezhetően alakulnak a gazdasági körülmények a háború ellenére is, azonban 2022 júniusban Brüsszelben elfogadták a gazdasági, kereskedelmi szankciókat, köztük az olajszállítási szankciókat is, majd rögtön az asztalra került a földgázvásárlási szankció is, ezért 2022 júniusától kezdve a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd újabb hónap alatt megháromszorozódott.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a miniszterelnök hangsúlyozta: ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön megfeleződnének és az infláció is. A szankciók nélkül Európa gazdasága újra erőre kapna, és el tudná kerülni a fenyegető recessziót. A pártelnök tájékoztatása szerint amikor ezeket a szankciókat nyár elején Brüsszelben Európára erőltették, akkor az uniós bürokraták nem ezt ígérték, hanem azt, hogy ezek Oroszországnak fognak fájni, nem az európai embereknek. Azóta kiderült, a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak - idézte a lap a kormányfőt.


A szankciók felülvizsgálatára a Magyar Nemzet információi szerint novemberben lesz érdemi politikai lehetőség, ezért arra szólította fel a frakció tagjait, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy Európa ezeket a szankciókat legkésőbb az év végén visszavonja.

A miniszterelnök helyzetértékelése szerint a szankciókat a brüsszeli bürokraták erőltetik Európára, a szankciók okozzák a gazdasági problémákat, az energiaválságot és az inflációt. A szankciókat pedig a magyar baloldal támogatja - írta a lap, amely azt is idézte a kormányfőtől az ellenzék kapcsán, hogy - ahogyan arra már a választási kampányban is felhívták a figyelmet - a Gyurcsány-korszak és annak a képviselői akarnak visszatérni, akik egyszer már tönkretették Magyarországot.

A miniszterelnök ezen szavainál a lap értesülése szerint egyszerre horkantak fel, egyesek még azt is bekiabálták, hogy "soha többet Gyurcsány!" Azzal, hogy megalakult a Gyurcsány-Dobrev-árnyékkormány - folytatta a miniszterelnök -, a brüsszeli bürokraták és a Soros-NGO-k ezt az árnyékkormányt szeretnék hatalomra juttatni. Véleménye szerint ez onnan is világos, hogy ők fizetik őket, ezt tették a választási kampányban és ezt teszik most is - idézte a lap Orbán Viktort.

A baloldal értékelését követően a Magyar Nemzet beszámolója szerint a pártelnök megfogalmazta a Fidesz-KDNP jövőbeni feladatát: biztosítaniuk kell az energiaellátást, védeniük kell a családokat és a munkahelyeket. A családokat a rezsicsökkentett ár, tűzifaprogram és barnaszénprogram védi, míg a vállalkozásokat három dologgal fogják segíteni: egy több mint kétszázmilliárdos programmal az energiaintenzív kis- és középvállalkozások segítésére, termelő vállalatokat támogatnak az energiaköltségük részbeni átvállalásával és energiamegtakarítást eredményező beruházások támogatásával, lesz gyármentő programjuk, és a szolgáltató szektor számára lesz új munkahelyvédelmi akcióterv is.

Beszéde végén a miniszterelnök leszögezte: Magyarország energiaellátása biztosított. Lesz elegendő földgáz, van villamosenergia és van kőolaj is. "A szankciók súlyos károkat okoznak az országnak, de kemény munkával van esély arra, hogy ebből a válságból Magyarország úgy jöjjön ki, mint az az ország, amelyik a kanyarban előzni tud!" - idézte a Magyar Nemzet a kormányfőt.

MTI

2022. szeptember 22. 08:17
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
56 éves? Ugyan már! Keleti Andrea akár tíz évet is letagadhatna. Bomba alak, dögös megjelenés, és most új szenvedély...
family
A „Holnap hajnalig” titkai, amit eddig senki sem tudott! Hogyan lett a magyar slágerből világot hódító himnusz? Japá...
family
Nem vágyik vissza a város zajába.
Az igazi szépség nem a tükörképben, hanem a magabiztosságban rejlik – vallják egyre többen, köztük olyan világsztáro...
family
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family