Orbán Viktor: semmilyen előfeltétele nem adott Ukrajna uniós tagságának, így az szóba sem jöhet

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke keddi, zártkörű beszédének fókuszában a Fidesz-KDNP balatonfüredi frakcióülésén az az új nemzetközi helyzet állt, ami Donald Trump hatalomra kerülésével alakult ki - értesült a Magyar Nemzet.

A lapnak az online felületén megjelent információi szerint Orbán Viktor azzal kezdte az országgyűlési képviselőknek adott helyzetértékelését, hogy Donald Trump elnöki beiktatásával a globalista liberális ideológia képviselői elvesztették a nyugati világ legerősebb hatalmának fővárosát.

Washingtonban egy nemzeti gondolkodású, bevándorlásellenes, a genderideológia helyett a hagyományos családalapú gondolkodást képviselő kormány került hatalomra. Magyarország számára baráti, minket partnerként kezelő kormányzat lépett hivatalba - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Azt mondta, ez lehetővé teszi, hogy nagyokat tegyünk és nagyban gondolkodjunk. Az elmúlt 15 évben ellenszélben voltunk, most pedig végre hátszelünk van - fogalmazott.

Hozzátette: a Soros-hálózat elvesztette Washingtont, az új kormány megkezdte a hálózat felszámolását, ez pedig azt jelenti, hogy a "dolláresőnek" vége, Sorosék már csak Brüsszelre és az európai adófizetők pénzére számíthatnak.

Obán Viktor figyelmeztette a képviselőket, hogy az ideológia, ami Washingtonban megbukott, Brüsszelt továbbra is uralja, Magyarországot ott ellenségként kezelik, hazánk igazi politikai ellenfelei Brüsszelben vannak.

Meg akarják buktatni a nemzeti kormányt, és bábkormányt akarnak ültetni a magyarok nyakába, meg akarják mondani, mi magyarok mit tehetünk és mit nem. Ők a birodalom, és mi vagyunk a lázadók, akik ezt meg fogjuk akadályozni - hangsúlyozta a miniszterelnök. Sőt - emelte ki -, összefogunk a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal Európában és Amerikában és Washington után el akarjuk foglalni Brüsszelt is.

A Magyar Nemzet úgy tudja, Orbán Viktor ezután összefoglalta, melyek Brüsszel azon követelései, amiknek a nemzeti kormány nem fog engedni. Brüsszel igazságtalanul bünteti egymillió euróra Magyarországot, mert nem engedjük be a migránsokat; azt akarják, hogy visszavonjuk a gyermekvédelmi törvényt; szüntessük meg a rezsicsökkentést - sorolta. Beszélt arról is, hogy Brüsszel célja a 13. havi nyugdíj felszámolása, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány nem fog eleget tenni ezeknek a követeléseknek, a magyar emberek többségének akaratát szolgálva.

A miniszterelnök helyzetértékelésében fontos részt szentelt annak a veszélynek, amit Ukrajna uniós tagsága jelent. Ha ezt keresztülviszik, a magyar gazdák elveszítik a területalapú támogatásokat, és a pénzt Ukrajnába fogják vinni - mondta.

Az amerikaiak kivonulnak Ukrajna finanszírozásából, és ezt Brüsszel az európaiakkal, többek között velünk, magyarokkal akarja majd megfizettetni. Már az asztalon van a javaslat, hogy mi, magyarok, adjunk évi 200 milliárd forintot Ukrajnának - figyelmeztetett a pártelnök. Kijelentette, egyelőre semmilyen előfeltétele nem adott Ukrajna uniós tagságának, így az szóba sem jöhet.

Orbán Viktor közölte, Trump és Musk lebuktatták Soros és a demokraták politikai korrupciós hálózatát, akik dollármilliárdokat osztottak szét médiumoknak, nemzetközi szervezeteknek, Magyarországon is, de többet nem fogják guruló dollárokkal fizetni a zsoldosaikat Magyarországon.


Politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek. Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, hozzanak szigorú törvényeket, és akik részesültek ezekből a pénzekből, azokat tiltsák ki Magyarországról.

A miniszterelnök azt mondta, a birodalom csatát vesztett Washingtonban, vesztésre áll a háborúban. Nálunk akarnak visszavágni 2026-ban. Új katonákat szerződtettek, új sereggel jönnek. Nekünk is készen kell állni, és győzni kell. Ez az év az áttörés éve lesz - jelentette ki.

A háború kérdésében Orbán Viktor ismertette: Trump elnök világossá tette, hogy békét akar, a béketárgyalások már el is kezdődtek a két nagyhatalom között, és ebből Európát kihagyták. Magyarország, ahogy eddig is, most is támogatja a fegyverszünetet és a békét. A béke nekünk csak jól jöhet, csökkennek az energiaárak, felélénkül a kereskedelem, erősödik a gazdaság - mutatott rá.

Beszédét zárva arról is beszélt Orbán Viktor, hogy kik ők, és kik az ellenfeleik. Azt mondta, ebben a csatában mi vagyunk azok, akik lázadunk a birodalom ellen, a magyarokért, hogy ne tudják ránk kényszeríteni Brüsszelből az akaratukat. Azért vagyunk mi fontosak a birodalomnak, mert szeretnének a kereskedelmi multik, az energiacégek, a külföldi bankok minél több profitot hazavinni. Itt még tudnának ezek a cégek pénzt keresni, mert a magyar emberek érdekében eddig megakadályoztuk őket ebben. És ha visszajönnek, annak az árát a családok fizetnék meg, a rezsiben, a közbiztonságban, a munkahelyekben. Komoly a veszély, amiről beszélünk, és nekünk is komolyan kell vennünk - figyelmeztetett a kormányfő a Magyar Nemzet cikke szerint.

MTI/Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2025. február 19. 08:02
Több milliárd éves gammakitörést fedezett fel egy kínai-francia műhold
Egy Kína és Franciaország által közösen kifejlesztett csillagászati műhold 13 milliárd évvel ezelőtti gammasugár-kit...
A kikiáltási ár ötszöröséért kelt el árverésen a Titanic egyik túlélőjének képeslapja
A kikiáltási ár ötszöröséért, 300 ezer angol fontért (143 millió forint) kelt el egy angliai árverésen az 1912-ben ...
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan meghaltak
A jemeni fővárost ért amerikai légicsapásban legkevesebb nyolcan életüket vesztették az éjszaka - állították a húszi...
Feladta magát egy olaszországi rendőrőrsön a dél-franciaországi mecsetbeli gyilkosság gyanúsítottja
Őrizetbe vették a dél-franciaországi mecsetben történt gyilkosság feltételezett gyanúsítottját, miután az "feladta m...
6 órás reggeli rutin? Helyette adunk pár egyszerűbb tippet, hogy jól induljon a nap
Pár egyszerű tippet adtak a szakértők, hogy megfelelő energiával induljon a nap.
Virágok ezrei a szombathelyi vásáron
Kaktuszt, muskátlit, sőt még olajfát is vásárolhatott az, aki ellátogatott vasárnap a 21. Herényi Virág- és Dísznövé...
Gyász helyett pózolt Magyar Péter
"Gyász helyett pózolni utazott Magyar Péter Rómába" - erről írt a Ripost. A lap szerint a Tisza Párt elnöke többet f...
180 ezer katonát küldenének a háborúba
Európai katonákat küldene Ukrajnába a Tisza Párt elnökének támogatója, Magyar Bálint egykori oktatási miniszter. Mag...
A magyarság elveszített egy igaz barátot
"Ferenc Pápa gyászszertartása egyszerre volt búcsú és fölemelő, reményt adó esemény." Erről Orbán Viktor beszélt a p...
Mutatjuk, hogy milyen időre számítsunk a következő napokban
Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a következő napokban, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.