
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Egyre több név válik ismertté a Tisza Párt által alakítandó kormányból. A leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Lőrincz Viktóriát, Kaposvár és térsége megválasztott országgyűlési képviselőjét kérte fel a megalakuló Tisza-kormány terület- és vidékfejlesztési miniszterének, a Miniszterelnökség vezetésével pedig Ruff Bálint politikai elemzőt bízta meg.

Magyar Péter szerdai bejegyzése szerint Lőrincz Viktória a Somogy 01-es választókerületben nyert egyéni országgyűlési képviselői mandátumot.
– A kampány során bebizonyította, hogy kérlelhetetlen, nagy tudású, emberséges és szorgalmas hazafi, akinek korábbi önkormányzati és jogi tapasztalatai sokat segítenek majd abban, hogy ezt a kiemelt jelentőségű minisztériumot méltóképpen vezethesse" – fogalmazott a leendő kormányfő.
Hozzátette, hogy Lőrincz Viktóriával egyetértettek abban, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a vidéki Magyarország támogatására, a helyi közösségek megerősítésére és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére.
Magyar Péter úgy folytatta: megköszönte Ruff Bálintnak, hogy elfogadta a felkérését, így ő lesz a Tisza-kormányban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint nevét a magyar nyilvánosság elsősorban közéleti tevékenysége miatt ismeri, de számára kiemelten fontos emellett kiterjedt közigazgatási tapasztalata is.
– Az elmúlt években közéleti megszólalásaival nemcsak széles látókörűségét, hanem kérlelhetetlenségét és felelősségtudatát is bizonyította, Magyarországnak pedig hatalmas szüksége van erre – közölte Magyar Péter.
A leendő kormány eddig nyilvánosságra hozott nevei
Nyitókép: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár