Ők keresik a szerelmet a Money or Love műsorában

Szeptember 4-én vadonatúj, látványos napi dating show indul, amelynek első epizódja a TV2-n, a folytatás pedig minden hétköznap este 21 órától a Super TV2 műsorán látható majd. 

A Money or Love – Fogadj a szerelemre! más szemszögből közelíti meg a párkeresés folyamatát. A lányok és a fiúk exkluzív környezetben próbálják megtalálni az igazit, ahol megérzéseikre, az erejükre és az eszükre is szükségük van. A forgatás napokon belül elkezdődik, a szuperprodukció műsorvezetője Demcsák Zsuzsa. A Karib-térségben zajló kaland azért is izgalmas, mert a nézők is aktívan beleszólhatnak majd az események alakulásába.

Napokon belül hatalmas kaland veszi kezdetét a Karib-térségben, ahol a Super TV2 vadonatúj produkciója, a Money or Love – Fogadj a szerelemre! epizódjai forognak majd. A vadonatúj napi dating showban a szereplőknek nem lesz egyszerű dolguk, hiszen heteken át amellett, hogy randiznak, különböző játékos feladatokat is meg kell oldaniuk, hogy egyre közelebb kerüljenek választottjukhoz, na meg a 10 millió forintos fődíjhoz.

Elsőként öt lány és öt fiú költözik be a Money or Love helyszínére, hogy megtalálják párjukat vagy épp taktikusan, másokat kihasználva meggazdagodjanak: Petra, a taktikus szépségkirálynő; Szandi, az extrém vagány csaj; Zsófi, a díva; Angéla, az egzotikus tornádó; Kitty, az amazon; Zotya, az érzelmes alfa; Aidan, a manipulátor; Alex, a túlpörgős; Bazsi, a szívtipró; Ádám, a romantika és odafigyelés mestere.


A párkeresés számukra azonban nem csak szórakozásból áll majd, egy lelki utazáson is részt vesznek, hogy szívük minél nyitottabb legyen egy új kapcsolatra. A szerelem útvesztőjében Demcsák Zsuzsa kalauzolja majd őket. A lányok és fiúk bár külön élnek, konfliktusokból így sem lesz hiány. E mellett pedig külön izgalmat rejt, hogy a nézők sem csak passzív szemlélői az eseményeknek, aktívan belenyúlhatnak a párkeresők életébe, hiszen szavazhatnak, hogy ki maradjon és ki távozzon a szigetről. Új beköltözők és váratlan fordulatok is felpörgetik majd a Money or Love szereplőinek életét.

Az első adásra nem kell sokat várni, hiszen szeptember 4-én debütál a műsor a TV2 képernyőjén a Sztárban Sztár Leszek! után, majd minden hétköznap 21 órától a Super TV2-n követhetik a nézők a párkeresők kalandjait.

2022. augusztus 25. 09:59
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Az utolsó szó jogán beszélt a bíróságon a halálos csányi mászókabaleset két vádlottja. További részletek a Tényekben...
Hajós András és Horváth Tomi párbeszéde olyan beszólásokat szült, hogy percekig nevetett a stúdió.
A brüsszeli elit a háború folytatásában látja a béke útját, miközben Magyarország a tárgyalásos rendezést képviseli ...
A volt vezérkari főnök sokatmondó kijelentéseket tett egy tiszás fórumon.
Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében tűnt el a süllyesztőben egy Tisza-sziget. A csoport saját bevallása szerint...