
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent rövid bejegyzésében az iráni bejelentésre hivatkozva azt írta, hogy
a Hormuzi-szoros "teljes mértékben nyitva és készen áll az áthajózásra".
Az elnök egy további bejegyzésében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iráni kikötőkre vonatkozó amerikai katonai blokád továbbra is érvényben marad, és egészen addig tart, amíg az Egyesült Államok teljes megállapodást nem köt Iránnal. Megjegyezte, hogy a folyamat nagyon gyorsan haladhat, mert a megállapodás tartalmának legtöbb pontjáról már egyezség született.
Az amerikai elnök csütörtökön Washingtonban újságírók előtt arra utalt, hogy a személyes részvétellel zajló béketárgyalások akár már a hétvégén folytatódhatnak az amerikai és az iráni vezetés között a pakisztáni fővárosban.
Trump azt is kilátásba helyezte, hogy egy békemegállapodás aláírására akár ő maga is kész elutazni Iszlámábádba, ha a konfliktus formális lezárása ott történne meg.
Forrás: MTI / Nyitókép: Donald Trump Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott