
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Óriási örömhírt osztott meg követőivel szerdán a Facebook-oldalán Tornóczky Anita, aki hosszabb ideje már utalt arra, hogy családjuk bővítését tervezik. Most azonban minden korábbinál egyértelműbbé vált: hamarosan új taggal gyarapodik a család.
Néhányszor elmondtam itt-ott, hogy szeretnénk kistestvért Noelnek és most örömmel osztom meg Veletek a hírt, hogy szeptember végén érkezik. A szívünk csordultig boldogsággal
- fogalmazott bejegyzésében. A kismama arról is beszámolt, hogy akadtak nehézségek, ugyanakkor a vizsgálatok végül megnyugtató eredményt hoztak.
Most is, mint Noelnél, hálás vagyok az Istenhegyi Géndiagnosztika munkatársainak, hogy ismét profin segítették a folyamatot, mert azért volt némi fennakadás
– írta.
A szükséges genetikai vizsgálatokat is elvégezték, amelyek alapján minden rendben van a babával. Azt is elárulta, hogy ezek során a gyermek neme is kiderült, ám ennek részleteit egyelőre nem osztotta meg posztjában.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát