NGM: átütő siker a Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program

Sikeresen zárult a kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének részeként megvalósuló Demján Sándor 1+1 Beruházás-élénkítő Támogatási Program pályázata - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházási aktivitásának növelését, termelési kapacitásának fejlesztését célzó és magasabb hozzáadott értékű termékek gyártását ösztönző pályázatra 2024. december 6. óta 6800 vállalkozás regisztrált elő.

A határidőket úgy határozták meg, hogy minden vállalkozásnak lehetősége legyen elkészíteni és benyújtani a pályázatát; január 21-ig 1894 vállalkozás készítette el teljeskörűen támogatási kérelmét, január 23-án ezen vállalkozások igényelhettek támogatást beruházásaik megvalósításához, közülük 1885 küldte be határidőre pályázatát - közölték.

Hozzátették, hogy a pályázaton 5-200 millió forintos támogatási összeget igényelhettek a hazai kkv-k, a határidő végéig összesen 136,86 milliárd forint támogatásra érkezett igény.

Szabados Richárd, a tárca kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára úgy értékelt: a pályázat iránt megnyilvánuló hatalmas érdeklődés önmagában megcáfolta azokat a véleményeket, melyek szerint a vállalkozások jelentős része nem tudja vagy nem akarja majd az elhatározott fejlesztés költségének önerejét biztosítani.


"A pályázaton indulók kivétel nélkül megértették annak üzenetét: az állam olyan fejlesztések mellé áll oda, melyben a vállalkozás maga is hisz és ezért saját erőt is hajlandó kockáztatni" - fogalmazott az államtitkár.

A közlemény szerint a következő hetekben a pályázat lebonyolításával megbízott Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség minden benyújtott pályázatot előzetesen meghirdetett, objektív pontrendszer alapján értékel és sorba állít.

Hangsúlyozták, hogy a támogatási keretösszeget ezen sorrend alapján osztják fel, így garantált, hogy a rendelkezésre álló források a leghatékonyabban hasznosuljanak és valóban a legjobb, a gazdaság növekedését és a vállalkozások méretugrását leginkább segítő projekteket válasszák ki.

A támogatói okiratokat 2025 áprilisában állíthatják ki, a sikeres pályázóknak ezt követően 12 hónap áll majd rendelkezésükre, hogy a vállalt fejlesztést megvalósítsák - fűzték hozzá.

Szabados Richárd tájékoztatása szerint a Demján Sándor Program további elemei iránt is kimagasló érdeklődés érezhető, legyen szó a vállalkozások számára már elérhető csökkentett, évi 3,5 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya beruházási hitelekről és az EXIM exportpiacra lépést segítő hitelprogramjairól vagy azokról a támogatási formákról - Demján Sándor tőkeprogram, Minden vállalkozásnak legyen honlapja program -, amelyek jelenleg még csak az előregisztrációnál tartanak.

Az államtitkár emlékeztetett: a Demján Sándor Program eddig nem látott átfogó jelleggel (hitel-tőke-vissza nem térítendő támogatás) igyekszik segíteni a hazai kkv-szektor tagjainak méretugrását, összesen 1400 milliárd forintot mozgatva meg a szektor fejlesztése érdekében - áll a közleményében.

MTI

2025. január 25. 11:25
Meghalt egy csecsemő a szigetvári postán
A rendőrség eljárást indított.
A szerelem szó szerint gyógyítja a szívet, sőt az életet is meghosszabbítja
A romantikus érzés nemcsak a léleknek jó.
Napi 22 liter tejet ivott, intenzívre került egy férfi
Hiperkalcémia lépett fel nála.
A síneken tétovázott egy sofőr, brutális rombolást végzett az érkező vonat - Videó
Egyszerűen érthetetlen, miért nem ment inkább előre az autós.
Elfogták Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét Tenerifén
A rendőrség top 50-es körözési listáján, méghozzá annak élmezőnyében szereplő tíz, különösen veszélyes bűnöző egyike...
Féltékenysége miatt szúrt a vasvillával
Vasvillával szúrta ki a szemét párja szeretőjének egy férfi Püspökladányban. A férfi tudta, hogy az élettársa prosti...
Busszal ütközött, videón az életmentés
Áttért a szembesávba az autós és busszal ütközött csütörtök este a 17. kerületben, Budapesten. A kocsi szinte a dara...
Négyhónapos csecsemő halt meg a postán
Minden előzmény nélkül meghalt egy négy hónapos csecsemő a szigetvári postán. A gyerek a szüleivel volt a hivatalban...
Újabb nagyszabású razziát tart a rendőrség az utakon
Egyhetes, európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik jövő hétfőn, amely elsősorban a teherkocsik és bus...
Menczer: aki beengedi a bevándorlókat, az emberéletekkel fizet Budapest
Németországban szinte minden hónapban van terrortámadás

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.