
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
Gyurcsány Ferenc szerint helyes lépés az, hogy Karácsony Gergely pert helyezett kilátásba a kormány ellen, nyilatkozatában ugyanakkor leszögezte, ugyan szimpatizál a főpolgármesterrel, de szerinte nem teljesíti teljesen megfelelően a feladatát. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy abban nincs nézeteltérése Karácsonnyal, hogy az alapfeladat a város működtetése, a vitájuk abban csúcsosodik ki, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben mi is a helyes politikai magatartás. Gyurcsány úgy véli Karácsony nézőpontja kisebb eltérésekkel tökéletesen beleillik a DK elképzeléseibe, mindebből az sejlik a háttérben, hogy a főpolgármester a DK vezetése, azaz Gyurcsány Ferenc nyomására vitte bele Budapestet a kormány elleni harcba, mivel, ha nem így tett volna, az egykori miniszterelnök finoman kijelentette, a háttérben már ott sorakoznak az eddig meg nem nevezett, parancskövetőbb utódok.

A fotó illusztráció: MTI
A szolidaritási adó befizetésének megtagadása Gulyás Gergely szerint nem a kormány, hanem a település zsebéből veszi ki a pénzt, ez pedig azért sem előnyös a jövőre nézve, mert a korábban Tarlós István által a budapesti kasszában hagyott 214 milliárd forint megtakarításnak mára már nyoma sincs.
Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádióban leszögezte, a sok szükségtelen kiadás és a nem megfelelő vezetés miatt került nehéz helyzetbe Budapest, Karácsony legutóbbi bejelentése pedig egyértelműen politikai lépés, amit Gyurcsány Ferenc nyomására hajtott végre:
Elképesztő azt látni, hogy Karácsony Gergely mennyire báb és hogy Budapesten a valódi úr, a valódi főnök az valójában Gyurcsány Ferenc.

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk