közösség

Navracsics Tibor: szükség van közösségi terekre

A kultúra hidat jelent az egyének mellett a közösségek között is, de ehhez közösségi terekre is szükség van.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a Veszprém-Balaton 2023. Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat csak látszólag szól kulturális rendezvényekről, valójában a térségben élő közösségek állnak a középpontjában.

A program célja egyrészt megmutatni Európának, hogy a Bakony és a Balaton környékén levő falvak, városok, a különböző közösségek, és a táj szépsége is méltán felveszi a versenyt a nyugat-európai, sok szempontból ismertebb és népszerűbb kirándulóhelyekkel. Másrészt szeretnék az itt élő közösségeket is erősebbé tenni, mert a Bakony-Balaton térsége egy egységbe tartozik - emelte ki a miniszter.

Hangsúlyozta: az EKF-program támogatását élvező infrastrukturális beruházások nem egyszerűen épületek megújítását, újak építését támogatják, hanem kizárólag olyan beruházásokat, amelyek közösségek születését, megerősödését vagy újjászületését szolgálják.

Ebbe a sorba illeszkedik a balatonalmádi-vörösberényi Kolostorkert, de például a salföldi közösségi ház is, amely egy egykori katolikus iskola épületének megújításával a Káli-medence és a Balaton-felvidék nyugati részének egyik közösségi központjává vált - jegyezte meg Navracsics Tibor.

Kép forrása: MTI

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében megemlékezett a terület megújítását kezdeményező Kerényi Imre kultúrpolitikusról, akit idézve azt mondta: a közösségnek a kolostor és a magtár épülete, valamint közösségi terek kialakítása nemzetépítést jelent.

Lamos Péter, az EKF program infrastrukturális beruházásaiért felelős Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője kiemelte: 2021-ben hárommilliárd forintos kerettel hirdettek infrastruktúra fejlesztési pályázatot, amelyre 30 település 8,5 milliárd forint összértékben nyújtott be ötleteket. A nyertesek közt volt Balatonalmádi is, és a 120 millió forintos támogatással megvalósuló közösségi terek hosszú távon szolgálják majd az itt élőket.

Fabó Péter (Fidesz-KDNP) Balatonalmádi polgármestere célként nevezte meg, hogy feltegyék Balatonalmádit a magyar kultúra eseménytérképére. Részletesen ismertette az idei programjaikat, köztük azt, hogy júniusban a város a Magyar Mozgókép Fesztivál egyik helyszíne lesz, a strandon BEAT néven egy összművészeti street art, street dance és underground fesztivált rendeznek, és Balatonalmádiban lesz látható az ország legnagyobb utcaszínház fesztiválja, a Bondoró is.

Balatonalmádi lesz a Hungarian Ballet Grand Priy nemzetközi balettverseny egyik helyszíne, a Klassz a parton programsorozat részeként több koncertet is tartanak, számos rendezvényt hoz a városba a Veszprémi Petőfi Színház, és megújítják a borfesztivált is - közölte az MTI.

2023. március 17. 16:44
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy társkereső oldalon vert át idős nőket egy külföldi banda, az egyik, nigériai férfit most elfogták a rendőrök. A ...
Combon harapott egy rendőrt egy drogos sofőr Mátészalkán. Korábban nekicsapódott egy másik kocsinak de megállás nélk...
Két embert megkéselt egy harmadikat pedig ököllel ütött és megrugdosott egy férfi a nyílt utcán Hosszúpályiban pár n...
Harmadjára gyulladt ki ugyanaz a ház Szigethalomnál, az ott élő férfi arra ért haza, hogy lángol a tető. Akkora volt...
Egyszerre ketten álltak egy elektromos rolleren, elütötte őket egy sofőr Szerencsen pár napja, a balesetet egy térfi...