
Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést
A legtöbb konyhatündér rémálma a hagymapucolás és -szeletelés, ugyanis szinte elkerülhetetlen, hogy marja a szemünket és a torkunkat is. A probléma forrása a növény védekező mechanizmusa, vagyis egy kémiai reakció, amivel ránk támad. Ha a hagyma sejtjei sérülnek, enzimeket szabadít fel, amik pedig reakcióba lépnek a zöldségben lévő kénnel. Valójában ekkor jön létre az az égető érzést keltő gáz, amit hivatalosan S-1-propenil-cisztein-szulfoxidnak hívnak. Ezen a ponton érünk el a kellemetlen könnyezéshez, ugyanis a sírás – vagyis igazából a víz – oldja a keletkező irritatív anyagot.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kutatók megpróbáltak sírásmentes hagymát kikísérletezni, ám úgy tűnik, hogy a sírásért felelős enzimek felelősek azért is, hogy a hagyma ízét pikánsnak érezzük. Mindenesetre úgy tűnik, van remény a hagymapucolás könnyebbé tételére, a víz, mint már korábban említettük oldja a keletkező anyagot. Ha tehát felvágáskor folyóvíz alá tartjuk a hagymát, akkor megelőzhetjük a szemünkben lezajló reakciót, vagy egész egyszerűen védekezhetünk a már jól bevált úszószemüveges módszerrel is.

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni