
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Fenyegető üzenetet kapott a váci rendőrség hétfő délután, az email fiókjukba egy „lángba borítom éjjel a várost” című levél érkezett. A rövid mondat láttán azonnal intézkedtek, a Pest vármegyei rendőrség csütörtöki közleménye szerint mindössze néhány óra alatt eljutottak a 27 éves férfi IV. kerületi lakásához. Mint később kiderült, más egységeknek is küldött hasonló leveleket, egyes esetekben kiegészítve azzal, hogy „lőfegyvert és lőszert tartok”, „felrobbantom az egész várost-Allahu Akbar” vagy „a Hamász nevében terrortámadást tervezek”.
A fiatal férfi végül azzal magyarázta fenyegetését, hogy kedvenc zenekara a Hooligans, akiknek a Lángokba borítom a várost című számuk ihlette az emailjét. Mindemellett az egészet egy „jó nagy viccnek szánta”, de kíváncsi volt arra is, hogyan érkeznek ki a bevetési egységek otthonához.
A férfinek terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt kell felelnie, a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta a viccelődőt.
Címlapfotó: Facebook/Pest vármegyei rendőrség

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van