
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
A döntés azután született meg, hogy az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration - NHTSA) közölte, hogy a sofőrtámogató rendszer nem felel meg a közlekedésbiztonsági jogszabálynak és baleseteket okozhat.
A hatóság álláspontja szerint a szoftver megengedi, hogy az általa navigált jármű átlépje a sebességhatárt, valamint törvénytelen, illetve kiszámíthatatlan módon hajtson be kereszteződésekbe, megnövelve az ütközés kockázatát.
A Tesla vitatja a közlekedésbiztonsági szervezet megállapításait, de közölte, hogy teljesíti a kérést. Ugyanakkor a cég szerint nincs tudomás arról, hogy a visszahívás által érintett járművek esetében a kifogásolt hiányosság bármilyen sérüléshez, vagy halálesethez vezetett volna.
A rendszert illetően összesen 18 alkalommal kérték garanciális intézkedést - áll a közleményben.
A texasi székhelyű autógyártó bejelentette, hogy önvezető szoftverrendszerét távoli eléréssel frissíti az érintett járművek esetében, amelyek 2016 és 2023 között gyártott modellek.
Az amerikai közúti közlekedés biztonságáért felelős hivatal (NHTSA) több vizsgálatot folytat az elektromos autóiról ismert gyártó ellen annak önvezető technológiája miatt, állítólagos balesetek miatt.
MTI

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő