
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
A lap cikkében kifejti, hogy száznyolcvan fokos fordulatot jelentett be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Sieci hetilapnak adott interjújában: a lengyelek mind a Magyarországgal való kétoldalú együttműködéshez, mind a V4-es együttműködéshez visszatérnek. A hétfőn megjelenő anyag beharangozója a wPolityce.pl oldalon jelent meg.
A cikk szerint már az előzetesből is kitűnik, hogy a lengyel kormányfő hosszan beszélt az interjúban Magyarországról és a V4-es kapcsolatokról. A lengyel kormányfő hangulatváltozását minden bizonnyal az hozta el, hogy a jelek szerint az Európai Bizottság mégsem utalja nekik a helyreállítási pénzeket, hiába állapodtak meg róla júniusban.

A Sieci újságírója, Michał Karnowski kérdésére, hogy van-e esély az együttműködés újraindulására, vagy vége van a magyar-lengyel barátságnak, Morawiecki azt válaszolta: „A háborúhoz való hozzáállás valóban nagyon megosztott bennünket. De azt gondolom, hogy idővel minden más ügy, amelyben szolidaritást, megértést és támogatást tanúsítottunk, újra összehoz majd bennünket. Én ezt nagyon szeretném. Mindannyian tudjuk, hogy a Visegrádi Csoporton belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat. Ebben az esetben az 1 meg 1 meg 1 meg 1 nem négy, hanem hét vagy nyolc. Ezért marad fenn a csoportunk az egyes országok kormányai közötti – adott esetben nagy – különbségek ellenére is.”
Karnowski konkrétabban is rákérdezett arra, hogy milyen módon térhetnek vissza a V4-es egyeztetések. Morawiecki azt válaszolta, „olyan formátumot szeretnék kimódolni, amelyben a különbségek világos kimondásával, ukrán barátaink érzékenységének tiszteletben tartásával
vissza tudunk térni mind a V4-es együttműködéshez, mind a Magyarországgal közös fellépéshez olyan területeken, amelyekben közös értékeink és érdekeink vannak.
Hiszek abban, hogy ez a közös nevező megtalálható. Valószínűleg a lengyelek is inkább készek erre most, mint márciusban vagy áprilisban.”
A teljes interjú a hétfői Sieci hetilapban jelenik meg.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő