Mindenkit ledöbbentett, amit Adam Sandler az Oscar-gálán művelt - videóval

A népszerű színész, filmproducer balhéjával borzolta az este kedélyeit.

A 97. alkalommal odaítélt Oscar-díj az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, mely elsősorban az alkotásokról szól, ahol a kategóriák jelöltjei közül kiválasztják a nyerteseket. Ebben még semmi meglepő nincs, mint ahogy már abban sem, hogy nem múlhat el a rendezvény botrány nélkül.

A világszerte sugárzott gála az elképesztő ruhakölteményekkel is felhívja magára a figyelmet, amiket évről évre láthatunk a hollywoodi filmcsillagokon. A leghíresebb stylistok és márkák valódi harcot vívnak azért, hogy egy-egy híresség az ő ruhájukat viselje. Míg sok résztvevő akár több hónapot is rászán arra, hogy a legkülönlegesebb viseletet öltse magára, Adam Sandler inkább a kényelmet választotta.

A Nagyfiúk sztárja ugyanis szakítva a hagyományokkal, úgy döntött, hogy szmoking helyett inkább a kedvenc kosarasnadrágjában, és egy kapucnis pulóverben jelenik meg a díjátadón. Mivel saját bevallása szerint filmbéli szerepei szerint éli életét, így akik jól ismerik, meg sem lepődnek öltözködésén.

Nem így volt ezzel az est házigazdája, Conan O'Brian, aki szócsatát indítva felhívta a figyelmet az alulöltözöttségre.

Senkit nem zavart, hogy mit viselek, amíg te fel nem hoztad

- szúrta oda a melegítős komikus a műsorvezetőnek.

Az 58 éves színész ezt követően felszólította a közönséget, hogy ha valakinek gondja van a megjelenésével, akkor szívesen látja őket éjfélkor a közeli Veteran Parkba egy kosárlabdameccsre – írta meg a People.

Úgy nézel ki, mint egy online pókeres srác, aki hajnal 2-kor még a gép előtt játszik

- adta válaszul Conan O'Brian, amit a humorista nem hagyott szó nélkül.

Elégedett vagyok a kinézetemmel és szeretem, ami rajtam van. Jó ember vagyok, nem érdekel, hogy mit veszek fel és mit nem veszek fel. Ennyire megbántottalak téged a pompás tornanadrágommal és jó meleg, bolyhos pulóveremmel, hogy egyből gúnyolódnod kellett velem mindenki előtt?

Conan O'Brian erre meghátrált, és elnézést kért a sztártól. Ezzel azonban nem ért véget a szópárbaj, melynek végül az Oscar-díjra jelölt Timothée Chalamet esett áldozatul.

A színész odalépett fiatalabb kollégájához, rossz kiejtéssel és hanglejtéssel az arcába kiabálta a nevét. Majd nevetésbe fulladva hirtelen megcsókolta a Dűne főszereplőjének fejét, jelezvén, hogy csupán baráti viccelődésről volt szó.

Ezután kirohant a rendezvényről, vélhetően kosarazni ment ígéretéhez híven.

Forrás: People / Borítókép: X (ABC News)

2025. március 03. 13:41
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
TRAGÉDIA - Tragédia Taksonynál, az esküvőjükről hazafelé szenvedett frontális balesetet egy friss házaspár. Az autót...
A miniszterelnök a világbajnoki győzelemhez gratulált Kopasz Bálintnak, Kiss Péter Pálnak és kenu négyesünknek, Koll...
Sokan úgy érzik 50 felett a fogyás lehetetlen küldetés. A mérleg nyelve nem mozdul, pedig a futópad már izzik a lábu...
family
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family