
Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia
A drámai esetre csütörtök reggel derült fény, amikor a 46 éves Jennifer Ann Dazey-t és kutyáját holtan találta otthonában a barátja Dubuque-i otthonukban, az amerikai Iowa államban– írta meg a Crime Online.
Míg az állatot agyonverték, addig a nő a fején szerzett komolyabb sérüléseket, az arcán és a nyakán is csúnya sebeket fedeztek fel, sőt, két ujját is levágták.
Az anyával és házikedvencével fia, a 28 éves Tyler Dazey végzett, akire a rendőrök otthonában találtak rá.
A férfi meztelenül, kiütve feküdt a szobájában, és alig reagált az egyenruhások utasításaira.
Ezért mentővel szállították kórházba, majd miután magához tért, kihallgatták.

Fotó: Dubuque-i megyei seriff hivatala
Tylernél a házkutatás során egy taktikai tomahawk-ra bukkantak a szakemberek, melyet a bűnügyi laborba küldtek elemzésre.
A férfi később bevallotta, hogy a balta az övé, sőt, azt is elárulta, miért ölte meg az édesanyját.
Állítása szerint évek óta boszorkányságot gyakorolt rajta, így véget akart vetni ennek.
Letartóztatták és őrizetbe vették, a napokban pedig vádat is emeletek ellene.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést