
Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni
Ács közelében, az M1-es autópályán tartottak ellenőrzést a minap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, nem is sejthették, mekkora hal akad a hálójukba.
Egy félreállított kocsit kutattak át a pénzügyőrök, aminek rakterében Gucci és Louis Vuitton márkájú ágyneműkre bukkantak tucatszámra.
A sofőr azt állította, egy ismeretlen megrendelőnek viszi az árut Belgiumba, ám az is hamar kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik. A szakértői vélemény szerint bár jól csengő luxusmárkák termékeiként forgalmazták az ágyneműket, azok valójában egyszerű hamisítványok.
A NAV emberei lefoglalták a több mint ötmillió forint értékű árut, iparjogvédelmi jogok megsértése miatt pedig eljárást indítottak.

Halálos tragédia Nyíregyházán, már a mentők sem tudtak segíteni

Kiderült, ki halt meg a szombat éjszakai balesetben - Fotók

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon