Márki-Zay Péter visszatérne a 2010 előtti kormányzati szemlélethez az egészségügyben is. A baloldal miniszterelnök-jelöltje már korábbi nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy az egészségügyet profitorientált cégek kezébe adná. Tavaly nyáron Vona Gábor egykori Jobbik-elnök készített interjút Márki-Zay Péterrel, aki szó szerint így fogalmazott:
"A szomorú igazság az, hogy minden üzlet. Álszentség lenne azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet. Őszintén szólva én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet, minthogyha nem üzlet. Mert ahol nem üzlet, ott tönkrementek. Afrikában találták azt, hogy azok a rendszerek, ahol ingyenes egészségügy volt, ott borzasztó rossz állapotok voltak, haltak meg az emberek, és a többi. Ahol fizetős egészségügyet vezettek be ott viszont jól működött. Tehát olyan nincs, hogy ingyenes egészségügy akkor, amikor például hálapénzzel fizetnek az emberek, meg zsebbe fizetnek. Nincs ingyenes egészségügy, ez egy illúzió. (…) Maga a modell, amit ideálisnak látok az egy egybiztosítós, versengő egészségügyi modell."
Az egészségügy üzleti alapokra helyezésével már Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején is többször próbálkozott a baloldal, Márki-Zay Péter ebben gyakorlatilag az akkor megbukott modellt akarja újra megvalósítani. Idézzük fel, mit is mondott Gyurcsány Ferenc 2006-ban a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új épülettömbjének avatása előtti beszédében.
„Az egészségügy közös társadalmi kincsünk és üzlet is, kár ez utóbbit elhazudni, mert akkor zsákutcába jutunk.”
Az akkori miniszterelnök egyértelművé tette a szándékát:
"Nyitott egészségipart kell építeni, gazdag kliensekkel. Amíg csak a közepesen szegény és közepesen gazdag társadalom van jelen vásárlóként a rendszerben, addig az orvosok nem tudnak drágább, több, jobb szolgáltatást eladni. Biztosításalapúvá kell tenni a rendszert, és ki kell nyitni a rendszert, hogy Európának is szolgáltatást tudjon nyújtani."
Ennek a szemléletnek volt szenvedő alanya több vidéki város is. Amint a Magyar Nemzet korábbi cikkében utalt rá, 2010 előtt több önkormányzat is nehéz helyzetbe került amiatt, hogy privatizációs szerződést kötött magáncégekkel – mint például a Hospinvesttel – a helyi kórház üzemeltetésére, majd a csődbe ment vállalatok hatalmas adósságot hagytak rájuk, utólag kifizettették a településekkel az intézmények fejlesztési költségeit is. Így járt többek között Eger, Hatvan és Gyöngyös városa is. Márk-Zay mostani érvelését – miszerint „ahol fizetős egészségügyet vezettek be, ott jól működött” – több európai ország gyakorlata cáfolja látványosan.
Spanyolországban és Olaszországban a koronavírus járvány okozta extra terhelés mutatta meg igazán az egészségügy üzleti alapú működtetésének tragikus következményeit. Ma már egyértelmű, hogy a 2008-as nagy gazdasági válság vesztese Spanyolországban az egészségügy volt. Ez az ágazat ott regionális hatáskör, és például a madridi régiós vezetés nyolcvan kórházból mindössze harmincat hagyott állami kézben, a többit privatizálták. Hiába folyt ugyanakkor a pénz évekig a magánbiztosítókhoz – amit Magyarországon a balliberális kormányok éveken át sikertelenül szorgalmaztak -, amikor beütött a koronavírus-járvány, ezek a cégek eloldalogtak, arra hivatkozva, hogy járványokra nem jó az emberek biztosítása.
Mindemellett Spanyolország különösen alacsony számú intenzív terápiás ággyal felszerelve találta magát szemben a koronavírussal, amely szintén összefügg az egészségügy elhanyagolásával és magánosításával. Az ibériai országban jelentős pénzt vontak ki az egészségügyből, csak Madridban ezerháromszázzal csökkent a kórházi ágyszám. Tehát a baloldal kormányfőjelöltjének állításával ellentétben a „fizetős” egészségügy egyáltalán nem garancia a jó működésre, pontosan azért, mert az üzleti modellben az első számú szempont a profit és nem az emberek biztonságos egészségügyi ellátása.
