
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
A 82 éves Miriam Margolyes Pomona a Harry Potter filmekben Bimba professzort, a Roxfort gyom- és gyógynövénytan tanárát alakította, aki egyben a Hugrabug-ház feje is volt. Harry, Harmione és Ron tőle tanulták meg az igencsak trükkös mandragóra gondozását, a való életben a színésznő azonban komoly egészségügyi gondokkal küzd.
A művésznő gerinccsatorna-szűkülettől szenved, ami megkeseríti mindennapjait. Ebben az esetben a gerinc belsejében található szabad területek beszűkülnek, ez pedig a gerincben található idegek megnyomódását okozhatja, ami komoly fájdalommal jár. Miriam a How to Fail névre hallgató podcast műsorban nemrégiben bevallotta, súlya nagyban megnehezíti mindennapjait:

A fotó illusztráció: Miriam Margolyes Facebook-oldala
Az egyetlen dolog, amit nem győztem le, pedig le kellett volna, az a súlyom
– mondta.
Egy massza vagyok. Kövér vagyok. Kövérnek lenni és 82 évesnek lenni egyszerre pedig valóban szánalmas
-tette hozzá a színésznő, aki ezután őszintén beszélt arról, korábbi felelőtlen döntései nagyban kihatottak életmódjára. Ez pedig most odáig juttatta őt, hogy hamarosan tolószékbe kényszerül, hiszen már csak nagyon nehézkesen képes mozogni. Kapzsisága és mohósága régen teljesen elvakította őt, soha nem vont meg magától egyetlen falatot sem, ezek pedig csak rakódtak és rakódtak rá folyamatosan - írta meg a LadBible.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?