
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kiemelte: szombaton 55 ezren vettek részt a kiállításon, ami egyfajta főpróba volt a megújult Hungexpo számára. A létesítményt 55 milliárd forintból újították fel - emlékeztetett utalva arra, hogy "méltó és világszínvonalú" környezet fogadja az érdeklődőket.
Hétfőn több mint négyezer diákot várnak a Hungexpóra abból a több mint 55 ezerből, akik regisztráltak az eseményre - jegyezte meg a kormánybiztos.
A kiállítás eddigi tanulsága, hogy a vadászat és vadgazdálkodás témájával foglalkozni kell, hiszen nagyon sok embert meg lehet szólítani a témakörrel - mondta az MTI kérdésére Kovács Zoltán. A vidéki eseményeken, a vadászati világkiállítás kísérő és kapcsolódó rendezvényein az összes látogatói szám már 938 ezer fő felett jár - hangsúlyozta. Azt is hozzátette: három vidéki helyszín 1500 programja kapcsolódik a nemzetközi kiállításhoz; a rendezvénysorozat a kiállítás előtt megkezdődött és a kiállítás után is folytatódni fog.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta: a vásárközpont bebizonyította, hogy képes két nap alatt több mint 100 ezer látogató biztonságos befogadására.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Fehova Plusz kiállítás nagyszerűen kiegészítette a vadászati és természeti világkiállítást. A szeptember 30. és október 3. között tartott kiegészítő esemény szervezésében példaértékű volt az együttműködés a felek között - mutatott rá.
A Fehova Plusz keretében olyan cégek sorakoztathatták fel és árusíthatták termékeiket a látogatóknak, amelyek a vadászat, a horgászat, az erdészet és a természetjárás területén, illetve a lovas ágazatban, valamint a hobby és munkakutyatartásban tevékenykednek - olvasható a rendezvény honlapján. Ilyen típusú eseményt minden év februárjában szoktak szervezni - legközelebb 2022. február 17-20-án.
MTI/Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen