Láncfűrész és kés is előkerült a rendőrök reggeli látogatásán, a házat is felrobbanthatták volna - Fotók

Nem túl szívélyes fogadtatásban volt részük a járőröknek. 

2023. január 10. 11:59

Biciklilopásról kaptak bejelentést a rendőrök, ezért jelentek meg a feltételezett tolvajok nyírségi háza előtt vasárnap reggel.

Egy párhoz érkeztek, ám a nő nem fogadta túl barátságosan az egyenruhásokat, bezárta a kaput és a bejárati ajtót is. A kapun bejutottak a rendőrök, majd próbálták meggyőzni a házigazdát, hogy működjön együtt.

A nő rosszullétre panaszkodott, ezért mentőt hívtak hozzá, ám a tűzoltókat is értesítették a rendőrök arra az esetre, ha erővel kellene berontani az épületbe.


Hosszas győzködés után a nő ajtót nyitott, de párja egy 17 centis késsel fenyegette az egyik tűoltót. Ismét becsukták az ajtót, a férfi pedig egy láncfűrészt járatva próbálta elrettenteni az egyenruhásokat a helyszínről, de a házigazdák azt is közölték velük, ha valaki be mer menni, azt leszúrják, ha pedig nem hagyják őket békén, felrobbantják a bent lévő gázpalackot.

Végül egy tárgyalótiszt segítségével sikerült kicsalogatni az élettársakat, illetve rábírni őket, hogy adják ki a kést. Őrizetbe vették a párt, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt kihallgatták őket, letartóztatásukról kedden dönt a Debreceni Járásbíróság – áll az ügyészség közleményében.

Rengeteg embert temetett maga alá a lavina, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Újabb öt halálos áldozata van a lavináknak Ausztriában, így a hétvégén már nyolcan vesztették életüket az ország nyu...
Brutálisan véresre vertek egy kislányt a buszon, segítség helyett levideózták
A kilencéves gyerek felnőtt segítségre nem számíthatott, védekezni pedig esélye sem volt.
11 éves kislánnyal szexelhetett az 58 éves szigetmonostori tanár
11 éves kislánnyal közösülhetett egy 58 éves tanár Szigetmonostoron. A gyerek azt állítja, hogy beleszeretett a taná...
30 autó ütközött az ítéletidőben, fotók érkeztek a helyszínről
Ráadásul a tömegszerencsétlenségtől nem messze egy másik tömegbaleset is történt.
Vérlázító lebukás, 70 ezer forintot lopott "betegétől" egy mentős - Fotók
A korrupció elleni fellépés egyik hatékony eszközével csapott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Meghalt Pervez Musarraf
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök Dubajban.
Új szélrekord született, a Kab-hegy volt az ország legveszélyesebb pontja szombaton
Az előzetes adatok szerint új országos napi szélrekord született szombaton.
Tragédiával indult a vasárnap Szentlőrincnél, fotókon az összelapított autó
A sofőr már a helyszínen életét vesztette.
Katasztrófafilmbe illő képek: Óriási pusztítást végzett az ítéletidő országszerte
A legtöbb kárt a Dunántúlon okozta az orkán erejű szél.
Tállai András: A héten dupla nyugdíjat utal a kormány
Három nappal korábban kézhez kaphatják a februári, valamint az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, és számos más nyugd...
Ismert színészt ölelget új fotóján a magyar luxusfeleség
Furcsa fotót mutatott Majka
Napi egy tonna halat dolgoznak fel a Budaörsi Halpiacon
Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött
Kapás Boglárka bikinis fotóval jelentett be egy fantasztikus hírt - kép