Lámpával köszöntötte a horgász a pilótát, rendőrök vitték el

Egy horgász a keresőlámpájával üdvözölte a felette elrepülő pilótát, amely könnyen vezethetett volna tragédiához, ha a szemébe világít.

Oktatórepülést végző repülőgépre világított egy horgász múlt pénteken Békéscsaba közelében. A férfi egy LED keresőlámpát fordított az ég felé, és azt többször felkapcsolta, illetve követte vele a repülőt - számolt be róla a police.hu.

A bejelentést követően a rendőrök elmentek ahhoz a horgásztóhoz, ahonnan jött a fény és az egyik horgászhelyen megtalálták a lámpával világító férfit. Előállították és légi közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A 67 éves gyulai férfi azt mondta: nem tudta, hogy bűncselekményt követett el. Ő azzal, hogy a lámpát ráirányította a repülő oldalára és le-fel mozgatta, csak köszönni akart a pilótának. Amikor a gép többször elrepült fölötte arra gondolt, hogy így fogadták az üdvözlését, ezzel válaszoltak a köszönésére. Valójában nem ez történt, hanem a pilóta azért ment vissza, hogy megnézze, pontosan honnan jön az őket zavaró fény.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozás során vizsgálja a történtek körülményeit. Mivel Békéscsaba közelében már korábban is fordult elő hasonló eset, a rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a légi közlekedés megzavarása bűncselekmény.

A címlapfotó illusztráció.

2021. október 05. 08:10
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Könnyedén emelheti velük a folyadékbevitelt.
Menczer Tamás szerint Donald Trump a béke felé tör, miközben az európai vezetők kudarcot vallottak. A Fidesz–KDNP ko...