
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nagyszerű hírt jelentett be a Zoo Debrecen: kardszarvú antilop bébi született náluk.
Az Észak-Afrikában őshonos faj a vadonban már kihalt, hazánkban csupán a Debreceni Állatkertben élnek a ritka állatokból.
A most világra jött nőstény a Kirabo nevet kapta, minek jelentése: „isten ajándéka”. Az új kis jövevény már egyre többször látható, ahogy anyja gondoskodása mellett ismerkedik a világgal.
Az állatkertbe februárban érkezett két tehén Katja és Kirsten, akik érkezésükkor mindketten vemhesek voltak.
A március 25-én született Kirabo Kirsten borja, Katja 10 nappal Kirabo születése előtt hozta világra utódját, akit Kellan névre kereszteltek. Az állatkert így két kis kardszarvú antiloppal büszkélkedhet, akikkel az ivarérett koruk eléréséig az Afrika-panoráma soron találkozhatnak a látogatók – olvasható az állatkert hivatalos Facebook-oldalán.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen