
Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak
Mazsi és Júlia legutóbb egy hónapja találkoztak. Krisztián édesanyja pedig úgy érzi, hogy nemkívánatos személy lett Mazsi életében, akinek köze van fia halálához.
Szerinte Krisztián halálához a feleségével való sok konfliktus vezetett, amik abból adódtak, hogy Mazsi nem volt jó háziasszony. Nem tartott maga körül rendet, nem főzött. Minden bejárónő, takarítónő, vasalónő végzett.
Az asszony kirohanására Berki Krisztián özvegye is reagált, Mazsi szerint anyósa azért haragszik rá, mert azt kérte tőle, hogy ne beszéljen Krisztiánról a sajtónak.
Mazsi a Tények Plusznak elmondta, hogy úgy váltak el, hogy megbeszélték, hogy havonta találkozzanak és töltsön náluk néhány napot. Azóta ez nem jött össze.
„Igazából a születésnapomon sem köszöntött fel, és azóta egyszer sem hívta fel az unokáit” - mondta.
Hangsúlyozta, hogy végig Krisztián mellett volt.
„Mint feleség, mint édesanya, mindent megtettem érte, értük, a gyerekekért. Az anyósom pontosan tudja, hogy a fia miért halt meg. Nem hiszem, hogy ennek az oka én lennék. Nyugodtan nevezhet bárminek, az én lelkiismeretem nyugodt” – szögezte le.

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert