
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
„Sajnos a hír igaz, egy gondozó családtag, aki segíti az otthoni életemet látva a helyzetemet akaratom ellenére mentőt hívott” – erősítette meg a híreket.
„Mielőtt bármit mondanék a legfontosabb az, hogy én nem menekülök senki elől. Olyanokat olvastam meg olyanokat láttam, ami tényleg teljesen a valóság ellen van” – emelte ki Lajcsi.
Hetekkel ezelőtt az egész országot lázban tartotta a kérdés, hogy Galambos Lajos valóban rácsok mögé vonul és megkezdi a rá kiszabott börtönbüntetését, de végül nem vonult be.
A dáridó atyja a TV2 kamerái előtt oszlatta el először a tévhiteket. Sőt, ügyvédjével együtt elárulták, hogy törvényes oka van annak, hogy a mulatóssztár nem vonult börtönbe. A halasztás hátterében pedig egy komoly egészségügyi probléma áll, amit mérlegelt a bíróság.
Sokan azonban megkérdőjelezték Galambos Lajos egészségügyi állapotát. Sőt szimulánsnak nevezték őt. Lajcsit azonban nem köti ágyhoz életveszélyes betegsége. Tünetei is csak bizonyos helyzetekben jönnek elő. Ezt is ő maga tisztázta kamerák előtt korábban.
Szerdán pedig a Boldogasszonypusztai birtokra két mentő is érkezett.
„A mentő elsőkörben nem volt felkészülve mindenre, ezért még egy mentőt hívtak és ezt követően kórházba szállítottak” – mesélte Lajcsi, aki rengeteg vizsgálaton esett át, hosszú órákat töltött a sürgősségi osztályon.
„Ez a vizsgálat is feltárt olyan problémát, amit korábban vérből nem vizsgáltak. Nagyon magas hivatástudattal és a legnagyobb elismeréssel tudok nyilatkozni azokról az orvosokról, akik ott voltak ezen a napon” – tette hozzá.
Galambos Lajost a kórházi kivizsgálások után hazaengedték. További vizsgálatok várnak rá, de addig is otthonában pihen.

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás